Cica és Luca

Anya nem a levegőbe beszélt, amikor azt mondta, hogy hamar viszont fogom látni Lucát! Ma már jöttek is újra! De csak sorban: reggel először Cica bukkant fel, aki egy kismacska (csak Anya nem nagyon törte a fejét a névadáson), és valahol a környéken lakhat, de mivel éhesnek látszott, Anya hozott elő párizsit, meg tejet, és együtt jól megtömtük a pocakunkat… Nem tudom, valahogy nekem is jobban esik a kaja, ha látom, hogy másnak is kell… Anya szerint ez egyszerűen csak irigység, de szerintem meg szocializálódom, és jobb szeretek úgy enni, ha más is eszik… aztán hogy az a más most macska, vagy Luca, vagy Apa, vagy Anya, na az már mindegy. Szóval bekajoltunk, aztán kergetőztünk a teraszon, és vártuk Lucáékat. Érdemes is volt várni, mert Luca olyan szép ruhában jött, hogy már a látvány megérte, még a macskát is elfelejtetem pár percre! Aztán persze megszabadította az anyuja a szép ruhától, mert a ridikül- fodros gönc párosítás nem igazán alkalmas a kertben való kupászolásra, lett légyen az ember akármilyen szép benne… Persze a játékot a dobozházban kezdtünk, először bent ücsörögtünk, és vihogtunk, aztán körbe-körbe kergetőztünk körülötte végkimerülésig. Egy idő után Cica is csatlakozott hozzánk, új színt vive a fogócskába. Voltunk még többek közt a benti nagy kádban is pancsizni (fő a változatosság), meg azért persze a medencében is, és a Bálnát sem hanyagoltuk el… Imádom ezt a meleg időt, az ember akár egész nap vizes lehet valamitől, és mégse fázik meg… Nem is tudom, mi lesz velem, ha tényleg hideg lesz télen… Abban reménykedem, hogy a tavalyi tél talán csak kivétel volt, idén majd nem szánkóval, hanem motorcsónakkal

Bili :) Nem borult ki, nyugi :)

Képzeljétek! Anya végre megengedte, hogy egyedül villázzak! Igaz, mákom volt, merthogy tegnap este még elmentünk vásárolni a Tescoba, és Anyának eszébe jutott, hogy vegyen nekem végre olyan villát, amivel a baleset veszélye nélkül tudok gyakorolni, így a ma reggelire szánt virslit már úgy ettem, mint a nagyok! Reggeli után meg az volt, hogy csöngettek: megérkeztek a szállítók az új étkezőgarnitúránkkal! Megmondom őszintén, nekem az egészből legjobban a nagy kartondobozok tetszettek, amikbe a székek voltak csomagolva, rögtön láttam, hogy ebből még valami jó kis játék fog kisülni, és igazam is lett: amikor Apa elment dolgozni, Anya fogta az egyik dobozt, és vágott rajta egy lukat, majd kijelentette, hogy az az ablak, és ez a doboz maga a kis külön bejáratú házam. Nagyon hamar rájöttem a játék lényegére, és az egész délutánt a fészkem körül töltöttem, Anya előszedett egy csomó színes tollat, és együtt színezgettük a házat, hogy szép legyen. Ja, és az is volt, hogy amikor Anya kint levette rólam a pelenkát, akkor teljesen egyedül, magamtól ráültem a bilimre… kár, hogy előtte az összes pisit elcsurgattam az újságos állvány mellett a nappaliban, különben tuti, hogy ez is sikerült volna, de Anya azt mondta, hogy így is nagyon-nagyon büszke rám, és szerinte nem lesz gond ezzel a szobatisztasággal…amiről ugyan dunsztom nincs, hogy mi, de láttam rajta, hogy örül ennek a bili-dolognak, így amikor szóba került, hogy be kéne rendezni a házat, rögtön a bilit vittem oda, és tettem rá a ház tetejére. Anya mondta, hogy így nem tudok ráülni, de én meg úgy voltam vele, hogy ma már egyszer ültem rajta, az elég is volt egy napra, innentől sak jelzésértéke van a bilinek. Amikor Apa megérkezett, büszkén mutattam meg neki is a viskómat, és képzeljétek, még Ő is befér! Tök jó szerintem, hogy ilyen vállalkozó szellemű szüleim vannak (Anya még az ablakon is kimászott, amikor erre kértem, de hálistennek erről nem készült fotó… nem szeretném a blogom színvonalát egy bizonyos szint alá engedni…)

Végre újra Lucázok!

Tudtam én, hogy nem leszünk sokáig társaság nélkül! Anya tegnap stikában felhívta Luca anyuját, hogy ma eljöhetnének látogatóba, úgy is nagyon régen láttuk már egymást! Hát, mit mondjak! Eddig sem volt kétséges számomra, hogy Anya jól választott nekem, de most újra meggyőződtem róla, hogy Luca valóban nekem való! Igazi Nő lett belőle az elmúlt három hétben! Copfja is van, mint a nagyoknak, és egy csomó mozdulata már most igazi forróvérű csajt sejtet… Meg azt kellett volna látnotok, ahogy a Teletabimat ölelgette! Igazi anyatípus, én mondom!Borzasztóan megörültünk egymásnak, és egész nap mindent együtt csináltunk: együtt ittunk, együtt ettünk (Gabi néni ugyebár rutinos szimultán-etető), voltunk pancsizni a medencében, bár arról most fotó nem készült, merthogy Gabi néni kicsit hidegnek találta a vizet, így Anya volt az, aki mindkettőnket pesztrálgatott (bár Ő is úgy ment be a vízbe, mintha a fogát húznák, de közben egyfolytában mondogatta, hogy „ha már benne vagy, akkor nagyon kellemes… csak azt nem tudom, hogy akkor miért lilult el a feje…). Amikor meg már olyan meleg volt kint, hogy az anyák nekiálltak aggódni a napszúrás miatt, akkor áttettük a székhelyünket bentre, hogy a nappalit is a mi képünkre formálhassuk. Ehhez először is a játékládának estünk neki, kirámoltuk az összes vacakot, ami csak volt benne, aztán megpróbáltuk azokat a lehető legnagyobb területen szétszórni. Szerintem jó munkát végeztünk. Aztán amikor Lucáék már hazamentek, és rögtön el is kezdett hiányozni a társaság, bemásztam a ládába, és ott nosztalgiázgattam. Anya ezt látva megígérte, hogy a héten még találkozhatom velük…már most alig várom!!!

Apa lekvárja

Hú, nagyon fura volt ma itthon! Na nem azért, hogy itthon vagyunk, hanem hogy csak kettesben Anyával! Bár ma több ízben is nagyon jó kisfiúként tündököltem, például egyedül ettem ki a kanalamból a spenótot! Kikanalazni az üvegből még nem tudom, de ha Anya tesz a kanalamba, akkor már elboldogulok vele. Újabban a kedvencem a spenót, ezt akár még reggelire is meg tudnám enni, ha Anya nem ragaszkodna olyan makacsul a hagyományos reggelihez, ami általában kekszes tejpép, amit szintén nagyon szeretek, de azért a spenót jobb. És nem csak a kaja megy önállóan, hanem az Elmó megnézése is: eddig csak fél szemmel pislogtam oda, ha Anya odakapcsolt a Minimaxra, de most már megértettem, hogy ha az ember odafigyel, ésszép nyugodtan ül, akkor egészen érthető dolgok sülnek ki a nagy piros szörny történeteiből: megtanít kezet mosni, meg labdát megfogni, meg arra, hogy mi a különbség a kéz meg a láb közt, meg ilyesmi… Nem is olyan rossz dolog ez! Délután meg Apa volt a társaságom, mert Anyának volt pár elintéznivalója a városban bizonyos lakásgondok miatt (a lakása egy olyan társasházban van, aminek van saját társasházkezelője… és most derült ki (még a híradóban is benne volt) hogy az előző társasházkezelő sikkasztott… Ki is akadt Anya rendesen, mert Ő alapvetően mindenkiben megbízik, és ilyenkor meg meglepődik). Apa meg úgy kitett magáért, hogy csak na! Amellett, hogy nagyon sokat játszott velem, nagy meglepit készített Anyának: lekvárt főzött be! Ízbolygó már említett blogján talált egy receptet még napközben, ami megfogta a fantáziáját, hazafelé vett sok szilvát, meg barackot, és amikor Anya elment, nekilátott. Pucolt, főzött, üveget mosott, öröm volt nézni. És még arra is volt ideje, hogy (Anya idegeit kicsit helyrehozandó) finom vacsit készítsen. Gondolhatjátok, milyen fejet vágott Anya, amikor hazajött! A pulton ott álltak a lekvárosüvegek, szépen sorban, a sütőben illatozott a finom bálszín, volt hozzá konfitált paradicsom, meg fokhagyma, meg friss péksüti…. Hát elájult, majd miután magához tért, gyorsan szerelmet is vallott Apának, és mondta, hogy egész komolyan elgondolkodott azon, hogy esetleg visszamegy dolgozni, és Apára bízza a háztartás vezetését… De aztán eszébe jutott a kettejük keresete közti nem csekély különbség, és eldöntötte, hogy inkább megtanul befőzni (az az egy dolog ugyanis a konyhában, amihez eddig nem nagyon volt affinitása). Apa meg büszkén járkált egész nap, és már előre elképzelte, hogy Anya barátnői, meg a Nagyi, meg a Mamáék is hogy el fognak alélni a teljesítményétől… azt hiszem, hogy ha nagy leszek, feltétlen megtanulok lekvárt csinálni, és majd én is jól meglepem Lucát!

A lemerült akkumulátor

Na, asszem most lesz az első olyan blogbejegyzés, amihez nem csatolok külön fotókat, merthogy a fényképezőgép akkuja lemerült, és Anya ugyan úgy emlékezett, hogy azt otthon hagyta, és meg is kérte Apát, hogy hozza el Ballószögre, amikor szombaton jön, de Apa nem találta, merthogy a töltő szép csöndeskén lapult Anya cuccai közt itten egész héten, és csak amikor a hazaútra pakoltunk össze, akkor került elő. De a sztori lényege az volt, hogy szombaton délre jött Apa is, és még reggel a Bóbita telefonált, hogy ha Apa megvárja Őt otthon, akkor Ő odamegy, és Ő is jönne. Így is lett, együtt jöttek ebédre, és én ismét örülhettem, mert egymás kezéből szedtek ki, hogy éppen ki játsszon velem, aminél jobb dolgot én el sem tudok képzelni. A Mama kitett magáért, nagyon finomakat főzött, annyit ettünk, hogy csak na, sétáltunk is, úgyhogy egy szavam sem lehet. Ma meg hazajöttünk ebéd után, merthogy Apa azt mondta, hogy most már elege volt az egyedüllétből, és most már legyünk kicsit itthon is. A Bóbi is jött velünk, sőt, még a Ricsi is eljött estére, és miután engem elpateroltak aludni, késő estig játszottak a WIIvel, főleg tehénpörgetést, ami elég hülyén hangzik, de állítólag nagyon jó kis játék… Bezzeg engem ebből mindig kihagynak… Na, majd pár év múlva! Úgy legyőzöm Őket, hogy csak néznek majd!

Zsófi szabin

Tegnap Zsófi betartotta az ígéretét (nem mintha ez neki különösebben rossz volna, Ő is szívesebben marad itthon, minthogy dolgozni menjen,de van valami ember, akit „a főnöke” –ként emlegetnek, aki viszont a melóra szavaz minden esetben, s elég nehéz vele vitatkozni), és egész nap velünk volt. Délelőtt megint a medencében pancsoltunk, közben a Mama kitalálta, hogy Ő is csinál magának külön fürdit, illetve Ő valamiért csak a lábát akarta betenni a külön vízbe. Nem értettem, hogy ez miért jó, pedig ez állítólag szokás „lábáztatásnak” hívják, és a felnőttek valamiért szeretik. Mindenesetre én is úgy voltam vele, hogy ezt azért ki kéne próbálnom, mert valami biztos van benne, ha ennyire élvezi, és próbáltam bemászni mellé a lavórba. Kicsit nehezen fértünk el abban a pici lavórban ketten, de megoldottuk azért, bár a Mama nagyon nevetett közben. Aztán a Zsófi meg én, meg Anya elmentünk a boltba, merthogy a Mama kitalálta, hogy főz nekünk finom baracklevest, és ahhoz kellett vennünk vaníliapudingot, de én jól jártam, mert kaptam egy nyalókát is, szép pirosat, ami egyrészt nagyon finom volt, másrészt meg jól ki tudtam vele dekorálni a babakocsit is, meg magamat is. Anya nem is értette, hogy egy ilyen pici darab cukorral hogyan vagyok képes ekkora felületeket összekenni (bevallom, ahhoz azért tényleg kellett némi logisztika, hogy a fenekemre is jusson). Ja, és vettek nekem autósújságokat is, ezek a Zsófival szépen végig is néztük, mindegyik kocsiról elmondta, hogy milyen színű, meg milyen márkájú… ezt sose tudnám megunni! Közben a Mama megfőzte a levest (nagyon jó lett ám), Anya meg „kreatívkodott”, a nyaralás alatt készült képek miniatűrjeiből csinált egy kollázst, meg egy másikat, amit régi képekből rakott össze (amikor én még nem voltam, és Ő meg állítása szerint szép volt). Nagyon büszke volt a képekre, nekem is megmutatta őket… Megmondom őszintén, nekem fura volt Anya áttetsző ruhában, én a mostani kis formáját jobban szeretem, de azért mindegyik képen megmutattam Anyát is, meg Apát is.. Sikerem volt. Ma meg semmi különös nem volt, egyszerűen csak jól éreztük magunkat együtt, nagyokat ettünk, jót aludtunk ebéd után, meg sétáltunk, meg ilyesmi. Zsófi szegény ma már ment dolgozni, de meló után sietett, így az esti fürdetést már Ő vezényelte le, aztán, miután engem letettek aludni, még megnézték együtt az olimpia megnyitóját, lenyomtak egymás után vagy 6 parti dominót, jól körbeverve egymást, egészen addig, míg a szélvihar be nem kergette Őket a teraszról, majd miután a Mama is lefeküdt aludni, még hajnali fél 2ig dumáltak és vihogtak a teraszon mindenféle butaságon.. Én ezt már csak elmondásból tudom, mert én azért még nem tudnék ilyen sokáig fennmaradni…

Virág Anyának

Ma már délelőtt sikerült Anyát levennem a lábáról (jó taktika, ha az ember már nap elején tesz valami olyasmit, amivel megalapozza a hangulatot): amikor kimentem a délelőtti csrkelésemre a kertbe a Mamával, a Mama mutatott egy piros virágot, hogy az milyen szép, leszedte nekem, a kezembe adta, és mondta, hogy adjam oda Anyának, én meg megértettem, hogy mit is akar, beszaladtam vele a konyhába Anyához, és átnyújtottam Neki (kísérőszöveg: „szzzzzszzzzsz”, amiről Anya tudja, hogy a „szép”-et jelenti). Na, rögtön meghatódott persze, le is fotózta a virágot, és nekiállt, hogy a Mamával vállvetve felfújja nekem a Krokodilt, hogy tudjak pancsolni a teraszon. Nem mondom, jó ötlet volt, lévén ma is 33 fok átlaghőmérséklet, meg különben is, kacsamadár vagyok, így egész nap gyakorlatilag ki se másztam a krokiból. Amikor meg kimásztam, akkor királyfisat játszottam, Anya csinált nekem palástot törölközőből, azzal rohangáltam a teraszon. Király volt(am)! Ja, meg tornáztam is rengeteget, nagyon bírom, amikor Anya megfogja az én bokámat, én meg Anyáét (Mama szegény meg csak sápadozott, és folyamatosan motyogta, hogy „én nem akarok beleszólni, kislányom, a nevelésedbe, de nem veszélyes ez?”), és úgy megyünk fel-alá a lakásban. Tudok már kis segítséggel bukfencelni is, meg talicskázok (Anya fogja a bokámat, én meg a kezemmel lépegetek- nagyon muris, és olyan jól a fejembe száll tőle a vér, hogy tök frankón szédülök utána egy darabig!). Anya onnan tudja, hogy mit is szeretnék, hogy odamegyek a lábához, hátat fordítok Neki, és lehajolok, majd az egyik lábamat (egyedül nem tudom mind a kettőt felemelni…még nem tanultam semmit a gravitációról, úgyhogy csak magamat tudom hibáztatni emiatt egyenlőre) emelgetem. Állítólag viccesen nézek ki így, de ha a célomat elérem vele (márpedig mindig elérem) akkor ez nem nagyon zavar. Szóval elvoltunk, na. Délután megint mentünk sétálni is, megnéztük a környék összes kutyáját, este persze nem volt gond az altatásommal, úgy kiájultam, mint a huzat! Ja, és Zsófi azt ígérte, hogy holnap nem is megy dolgozni, hanem itthon marad velem! Ez mondjuk nagyon jó hír! Na, nem mintha amúgy unatkoznék, de az utóbbi időben igenis hozzászoktam, hogy sokan vannak körülöttem…

Babszedés Ballószögön

Nem is baj, hogy mindenhol szeretek lenni, mert tegnap ismét útra keltünk. Először reggel kerekedtünk fel, de akkor még csak a Heim Pál Kórházig mentünk, merthogy volt időpontunk az ortopédiára. Nem kell megijedni, nincs nekem a világon semmi bajom, de ezt nem hiszik el nekem csak úgy, hanem ezt egy dokibácsinak is igazolnia kell. Apa elvitt minket kocsival, aztán ő ment is tovább dolgozni, mi meg Anyával, meg Mamával túlestünk a vizsgálaton (végül is csak megnézte a prof, hogy hogy megyek, majd közölte, hogy három éves koromban kell majd csak visszajönni… Az meg azért még arrébb van. ), aztán metróval meg villamossal hazamentünk. Ja, közben beugrottunk a fogászatra is, mert Anya fogát (foghelyét) meg kellett nézetni, kapott is egy kis antibiotikumot rá, hogy gyorsabban gyógyuljon. Aztán amikor hazaértünk, összepakoltunk, merthogy amint Apa hazaért a melóból, rögtön hozott is minket Ballószögre, hogy most itt legyünk a héten. Utána Ő hazament, mi meg kimentünk Mamával a kertbe, és leszedtük a zöldbabot, meg locsoltunk, meg én saraztam egy kicsit. Ma reggel beugrott Fecó, mert Ő meg az Anyukájáékhoz ment nyaralni, és vitt a Mamától pár üveget lekvárnak, de arra azért volt egy kis ideje, hogy kijöjjön velem a teraszra autókat nézni. Ugyanis itt a Mamánál a teraszról frankón látni lehet az út egy részét, ami nekem állandó szórakozást kínál: teherautók, személygépkocsik, motorok, biciklik… Maga a kánaán. És akkor arról még nem is beszéltem, hogy közel van a kecskeméti reptér, és repülési napokon egy csomó vadászgépet is lehet látni! Szóval szórakoztunk. Aztán amikor Fecó elment, a nap nagyrészét a garázsban töltöttem „kupászolással”, meg sétáltam Anyáékkal, meg ilyesmi. Estére Zsófi is megjött, cuccostul, merthogy úgy döntött, hogy itt marad Ő is egész héten, innen jár dolgozni, hogy sokat lehessen velem. Vele vacsiztam, szegény, mindent bevetett, hogy pár kanálnyi ételt belém töltsön

Újra otthon (átmenetileg)

Tegnap meg ma is igazi nyári idő volt, napközben nem is nagyon lehetett kint lenni a kertben, így bent is segítettem a Nagyinak egy kicsit rendet rakni. Eddig is ismert volt a vonzódásom a takarítószerekhez, de itt még újdonságokra is bukkantam, például ilyen jó kis „guri”Anyának nincs is, pedig ezzel tök jól lehet szőnyeget pucolni, meg aztán autózgatni, meg görgetni csak úgy a kerekeit a levegőben… Jó kis multifunkcionális cucc ez! Majd lehet, hogy karácsonyra egy ilyennel lepem meg Anyát. Ja, és megtanultam, hogy hogyan kell a macskaalmot kitisztítani, ezt főként azért, mert elcsíptem múltkor egy beszélgetést, amiben Apa mondta a Nagyinak, hogy akarnak nekem venni egy másik kutyát, mert hogy én nagyon szeretem az állatokat, és azt akartam, hogy igenis, lássák rajtam az igyekezetet, mert nekem VALÓBAN kéne egy másik kutya, és még ha macska-kutya, akkor is el tudjam Őt látni az első pillanattól.fogva. Aztán ma délelőtt megérkezett értem Apa, megmutattam Neki az egyik tudományomat (virágitatás), majd hazajöttünk, ahol már sokan vártak. Ugyanis tegnap jött a Vira mama, hogy hétfőn együtt utazzunk Hozzájuk Kecskemétre, és mára még a Bóbi meg Ricsi is átjöttek, hogy kicsit együtt hesszeljünk a kertben. Sajnos erről fotók nem készültek, mert Anya nagyon a foghelyével volt elFOGlalva, ami nagyon fájt neki, és nem volt kedve fotózkodni, de higyjétek el, nagyon jól éreztük magunkat! A Klári nagyin láttam, hogy nehezen enged el engem, de mondtam Neki, hogy majd szeptemberben még eljövök pár napra, ugyanis tudom, hogy Anyának van még egy foga, amitől meg kéne szabadulnia…így még az indok is adott!Jövök én még ide, no para! Itthon meg örültem a szobámnak, meg a sok embernek, meg azért Anyának is, szóval, nekem mindenhol jó, de tényleg!

Anya Lucázik

Mivel ma Anyának nemcsak a foga fájt, hanem még krónikus gyerekhiánya is volt, és napközben Apa nem ért rá, hogy otthon maradjon pátyolgatni, Anya átment Lucáékhoz, gyerek-gyerek alapon megszeretgetni Lucát. A pletyka egyébként Gabi nénivel legalább annyira hiányzott már Neki, mint bármilyen gyerek (de főleg Luca) közelsége, de ugyebár ezt nem nagyon szokta hangoztatni. Lényeg, hogy amíg ott volt, nem fájt a foga sem, legalábbis az utólag bevallott röhögések számából kiindulva, és meggyőződhetett arról is, hogy nem csak én vagyok csodagyerek, aki egy hét alatt egy csomó mindent meg tud tanulni, hanem Luca is. Egyébiránt Luca is profitált Anya jelenlétéből, mert életében először teljesen (és büntetlenül) összemaszatolhatta a kanapén levő takarót az Anyának felajánlott csokiskeksz egy elkoldult darabjával, ami azért bárkinek jó buli, egy másféléves kiscsajnak meg depláne. Ja, és Anya meggyőződhetett arról is, hogy nemhiába vett Lucának multkor csillogós-csicsás retikült, Luca igenis már nem kicsi hozzá, és ki van használva a cucc (így magyarosan).

Én meg eközben vígan folytattam a Nagy Önálló Nyaralásomat a Nagyinál, nagy sétákkal, és nagy kertrendezésekkel tarkítva (megjegyzem, hogy a kertrendezés nem csak hogy nagyon fárasztó egy elfoglaltság, hanem igenigen megterhelő a szervezet számára így a nagy melegben, így minden kedves kertésztársamnak üzenem, hogy tessék közben a megfelelő folyadékpótlásra is ügyelni! Nem elég ám csak a virágoknak vizet adni! Inni kell!!!)