Bili :) Nem borult ki, nyugi :)

Képzeljétek! Anya végre megengedte, hogy egyedül villázzak! Igaz, mákom volt, merthogy tegnap este még elmentünk vásárolni a Tescoba, és Anyának eszébe jutott, hogy vegyen nekem végre olyan villát, amivel a baleset veszélye nélkül tudok gyakorolni, így a ma reggelire szánt virslit már úgy ettem, mint a nagyok! Reggeli után meg az volt, hogy csöngettek: megérkeztek a szállítók az új étkezőgarnitúránkkal! Megmondom őszintén, nekem az egészből legjobban a nagy kartondobozok tetszettek, amikbe a székek voltak csomagolva, rögtön láttam, hogy ebből még valami jó kis játék fog kisülni, és igazam is lett: amikor Apa elment dolgozni, Anya fogta az egyik dobozt, és vágott rajta egy lukat, majd kijelentette, hogy az az ablak, és ez a doboz maga a kis külön bejáratú házam. Nagyon hamar rájöttem a játék lényegére, és az egész délutánt a fészkem körül töltöttem, Anya előszedett egy csomó színes tollat, és együtt színezgettük a házat, hogy szép legyen. Ja, és az is volt, hogy amikor Anya kint levette rólam a pelenkát, akkor teljesen egyedül, magamtól ráültem a bilimre… kár, hogy előtte az összes pisit elcsurgattam az újságos állvány mellett a nappaliban, különben tuti, hogy ez is sikerült volna, de Anya azt mondta, hogy így is nagyon-nagyon büszke rám, és szerinte nem lesz gond ezzel a szobatisztasággal…amiről ugyan dunsztom nincs, hogy mi, de láttam rajta, hogy örül ennek a bili-dolognak, így amikor szóba került, hogy be kéne rendezni a házat, rögtön a bilit vittem oda, és tettem rá a ház tetejére. Anya mondta, hogy így nem tudok ráülni, de én meg úgy voltam vele, hogy ma már egyszer ültem rajta, az elég is volt egy napra, innentől sak jelzésértéke van a bilinek. Amikor Apa megérkezett, büszkén mutattam meg neki is a viskómat, és képzeljétek, még Ő is befér! Tök jó szerintem, hogy ilyen vállalkozó szellemű szüleim vannak (Anya még az ablakon is kimászott, amikor erre kértem, de hálistennek erről nem készült fotó… nem szeretném a blogom színvonalát egy bizonyos szint alá engedni…)