Ma eldöntöttem, hogy ha nagy leszek, akkor vadászpilóta leszek én is, mint a Papa! Ugyanis teljesen lenyűgözött engem ma az a sok gép… Reggel, amikor felkeltünk, a Vira mama már nem is volt otthon, mert Ő meg dolgozni ment ki már korán a repülőnapra, a Papa meg még este elment a Zsófiékhoz aludni, amikor én már aludtam, hogy onnan gyorsabban kiérjen a nagy eseményre, így mi is összekaptuk gyorsan magunkat, és nekivágtunk. Hálaistennek nagyon jó volt a szervezés, nem volt egy kicsi dugó sem, hamar kiértünk a repülőtérre, ahol már volt egy csomó ember… még gondoltam is, hogy ennyi embert még nem is láttam egy kupacban.. Először megnéztünk egy csomó sorban kiállított harci repülőt, meg közben a C17es szállítógép bemutatózott a fejünk felett, és Anyáék már ekkor megnyugodhattak, hogy dehogy fogok én megijedni a zajtól (ugyanis azért, bár nekem
nem mondták, volt egy kis para bennük ezügyben), sőt, én mutogattam nekik, hogy nézzék már, milyen szépen látszik az a nagy gép, milyen alacsonyan repül… Aztán sétáltunk a reptéren, mert az nagyon nagy ám, akár fél órát mehet előre az ember, áés még akkor sem ér a végére, és egy kicsit sem volt uncsi, mert volt egy csomó sátor, meg közben repült a Harrier nevű gép is (ami Anya kedvence…megáértem, mert elég szép volt, ahogy helyből felszállt, sőt, tolatva is tudott haladni a levegőben), meg láttunk szép nagy kamionokat is sorban, oda is mehettem megfogni a kerekét, ami szintén új dolog volt. Lehet, hogy kamionsofőr leszek? Pláne, hogy kiderült, hogy a kamionsofőrök átlagon felül rendes emberek: amikor a tulaj észrevette, hogy mekkora sikere van nálam a verdájának, adott nekem egy ugyanolyan autót kicsiben! Bizony! Igazi pótkocsis kamiont! Anya is meglepődött,
nem győzte köszöngetni. Szóval már zsákmányunk is volt, így elindultunk, hogy felderítsük, a Mama hol dolgozik. Nem volt egyszerű megtalálni, lévén ugyebár nagy a reptér, sok az ember, de meglett. Útközben bemászhattam egy igazi tankba is, addigra a Papa is megtalált minket, Ő fotózta halál büszkén, hogy menniyre ügyes vagyok! Hiába no, a tankhoz is kell némi érzék, az sincs ám mindenkinek! No, aztán csak eljutottunk végre a Mamához is, megnéztük a sátrat, ahol dolgozott, aztán a harckocsik felé vettük az irányt. Először egy aknavetőre másztam fel Apával, és mintegy húsz percig húzkodtam rajta azindítókallantyút, de az a gyanúm, hogy valahogy megbuherelták a cuccot, mert egyik rakéta sem indult el, ami azért csalódást okozott, be kell valljam őszintén… minek állítják ki működésképtelenül? Nem az volna a lényeg, hogy az ember mindent lásson? Na mindegy, majd ha nagy leszek… Az aknavető után felmásztunk egy
lokátorra is, majd egyéb örömöknek hódoltunk: betoltunk három kürtőskalácsot, meg egy hamburgert, meg egy hot-dogot, közben meg megnéztük Veress Zoltán és Besenyei Péter bemutatóját… Nem semmi volt! Aztán nekem kiesett fél óra, ugyanis bealudtam az egyik sátor árnyékában, de aztán a lényegre felébredtem: ismét összefutottunk a Papával, aki időközben megvette nekem a legújabb autósújságokat, és a Török Csillagok bemutatóját már együtt néztük végig. Aztán úgy döntöttünk, hogy most már elég volt a zúgásból, és hazafelé vettük az irányt, újtközben felvettük a Zsófit, aki kijött velünk Ballószögre, és a délután hátralevő részében velem játszott a kertben, amíg Anya a tegnapi pörköltből gulyást főzött estére. Mit mondjak, senki nem panaszkodott étvágytalanságra… egy ilyen nap után nem is csoda mondjuk…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése