Az új családtag

Ma reggel, mire felkeltem, szegény Mama megint elment dolgozni, de a Papa azt mondta, hogy a mai repülőnapot Ő kihagyja, és inkább velem lesz egész délelőtt. Ezt annyira komolyan vette, hogy mire felébredtem, Ő már meg is borotválkozott, sőt, a reggelimet is összecsomagolta, hogy majd a játszótéren piknikezhessünk. Nagyon jó délelőtt volt! Társaságom is akadt, ott volt egy kislány az anyujával, meg a kisöccsével, meg a nagymamamájával. Nagyon komolyan vette a kislány a szerepét (végül is az öccse csak két hónappal fiatalabb nálam, a kislánynak már volt ideje belerázódni, hogy hogy is mennek a dolgok egy ekkora fiúval), egész délelőttvolt türelme velünk játszani. A Papa annyira el volt ájulva tőlünk, hogy felhívta Anyát, hogy hozzák utánnunk autóval a fényképezőgépet, merthogy esemény van, és vagy 30 fotót csinált rólunk játék közben. Helyhiány miatt most kettőt mellékelek, de azt hiszem, ebből is leszűrhető a hangulat. Egészen fél egyig kint voltunk, aztán ebédre hazamentünk, toltunk egy kis sült húst, aztán felkerekedtünk, hogy hazamenjünk. De kiderült, hogy lesz egy kis kitérő útközben, ugyanis Anya talált az egyik újságban egy hirdetést, hogy van nekünk való eladó kiskutya Budaörsön, felhívta a hölgyet, hogy van-e még eladó kislány-kutyus, és kiderült, hogy van kettő is, úgyhogy mentünk kutyanézőbe. Hát, de aranyosak voltak!!! Mind a kettő nagyon helyes volt, de az egyik kimondottan szimpatizált velünk, Apa karjában annyira csóválta a farkát, hogy majdnem le is esett a nagy örömben, Apa meg Anya egymásra néztek, és rögtön le is foglalózták a picit. Az eredeti neve Unochi a picinek, és 28-án már el is hozhatjuk majd (addigra Anya állítása szerint majd kitalál egy valamivel magyarosabb, és kevésbé proccos nevet is neki, amit én is hamar ki tudok majd mondani, elvégre főként az én kutyám lesz). Már most alig várom! (Anya is meg Apa is, de rám kenik ám folyamatosan, hpogy „kell a gyereknek egy állat, hisz’ annyira szereti őket). Tehát lesz kutyám újra, éljen!!!!

Egyébként még azt szeretném hozzátenni, hogy Anya megérzései jók voltak: ez volt az első (és az egyetlen) hirdetés, amit felhívott, és utólag mondta, hogy annyira szimpatikus volt neki már a hirdetés, hogy sütött belőle a szeretet a kutyák iránt… igaza is volt, a hölgy valóban odavan a kutyáiért, már egy csomó dijat is nyert velük, és adott Anyáéknak rögtön egy nagy kupac szakirodalmat, hogy hogyan kell az ilyen fajta kutyákkal bánni, meg egyáltalán, milyen ez a fajta, meg ilyenek. A hölggyel olvasható egy nagyon jó kis cikk ITT, és itt megtekinthetőek a leendő kutyám kenneltársai is…gyönyörűek, ugye???