A lemerült akkumulátor

Na, asszem most lesz az első olyan blogbejegyzés, amihez nem csatolok külön fotókat, merthogy a fényképezőgép akkuja lemerült, és Anya ugyan úgy emlékezett, hogy azt otthon hagyta, és meg is kérte Apát, hogy hozza el Ballószögre, amikor szombaton jön, de Apa nem találta, merthogy a töltő szép csöndeskén lapult Anya cuccai közt itten egész héten, és csak amikor a hazaútra pakoltunk össze, akkor került elő. De a sztori lényege az volt, hogy szombaton délre jött Apa is, és még reggel a Bóbita telefonált, hogy ha Apa megvárja Őt otthon, akkor Ő odamegy, és Ő is jönne. Így is lett, együtt jöttek ebédre, és én ismét örülhettem, mert egymás kezéből szedtek ki, hogy éppen ki játsszon velem, aminél jobb dolgot én el sem tudok képzelni. A Mama kitett magáért, nagyon finomakat főzött, annyit ettünk, hogy csak na, sétáltunk is, úgyhogy egy szavam sem lehet. Ma meg hazajöttünk ebéd után, merthogy Apa azt mondta, hogy most már elege volt az egyedüllétből, és most már legyünk kicsit itthon is. A Bóbi is jött velünk, sőt, még a Ricsi is eljött estére, és miután engem elpateroltak aludni, késő estig játszottak a WIIvel, főleg tehénpörgetést, ami elég hülyén hangzik, de állítólag nagyon jó kis játék… Bezzeg engem ebből mindig kihagynak… Na, majd pár év múlva! Úgy legyőzöm Őket, hogy csak néznek majd!