Hiába van ma is jó idő, azért vannak bizony olyan napok, amikor az idő valahogy nehezebben akar elmúlni. Hiába no, azért Anya nem mai csirke már, és hiába várom el tőle mondjuk ugyanazt a tempót, mint amit Luca elbír, ha fogócskázunk, akkor Ő fél óra után kidöglik, lihegve elnyúlik a szőnyegen, és arra bíztat, hogy kergetőzzek a kutyával. Jó, oké, akkor jöjjön a kutya… Igenám, de a kutya meg még túl kicsi, még kutyamértékkel mérve is, tehát Ő sem bírja a végtelenségig. Kibír mondjuk három 
kört a ház körül, meg kettőt bent, utána sztrájkba lép, elnyúlik a padlón, és benyomja a szuszkát. Én meg ott maradok egyedül, és győzöm feltalálni magam. De azért többnyire sikerül: ma például Anya nem volt elég elővigyázatos, és a cipősszekrényen felejtette a ridiküljét…benne a tárcájával… Én meg ugyebár szeretek tanulni, és gondoltam, most végre rájövök, hogy mi van arra a kis kártyára írva, amit ha a boltos nénik elolvasnak, és egy géppel megnézetik, akkor akármennyi cuccot is pakoltunk be a kosarunkba, azt elhozhatjuk csak úgy??? De sajnos Anyának idő előtt feltűnt a csend, és utánam jött, mielőtt kisüthettem volna a választ…
Apropó, tanulás: Anya ebből a könyvből próbálja megtudni, hogy milyen fejlesztési játékokat játsszon velem, hogy nehogy véletlenül butább legyek másoknál, és a könyv sarkánál látszik, hogy a kutya is nagyon szeretne hasonlóan intelligens lenni, mert aktívan próbált ő is egy kis tudást magába szívni (rágni).
Ja, de történt ma azért jó is: jött délután a Klári nagyi, hogy holnap este Anyáék nyugodtan mehessenek esküvőzni… Egyből nem unatkoztam!
Vasárnap estefelé megérkezett Anya a Zsófiékkal. Nagy össznépi fürdetést rendeztünk (azt hiszem, erre mondják, hogy a sok bába közt elvész a gyerek? Én is ott vagyok ám, bent a kádban, és mindenki azon versenyez, hogy engem szórakoztasson). Nincs is ám semmi gondom az alvással! Úgy elfáradok estére, hogy csak na! A délelőttök még a rossz idő ellenére is a csavargással telnek, útra kelünk a Papával, annyi a különbség, hogy nem biciklivel megyünk, hanem autóval. Megcélozzuk a játszóteret, ha éppen nem esik, akkor hintázunk kicsit, 
aztán meg megyünk a faluházba, ahol lehet emberekkel találkozni, meg játszani, meg ilyesmi. Ma pédául a játszótéren még szemetet is szedtünk, amit én nagyon szeretek, egyesével összeszedem az eldobált dolgokat, és bedobom a kukába… néha olyan lelkesen, hogy én is beleesek, de sebaj. A faluházban ma nagy csocsópartit tartottunk, teljesen tönkrevertem a Papát… esélye sem volt, pláne, hogy a labdát a legritkább esetben adtam ki a kezemből! Majd tán jövőre… Aztán amikor hazaértünk, és megvolt a nagy délutáni alvás, megbeszéltük a Papával, hogy kettesben 
elmegyünk az Auchanba vásárolni, utána, meg hazahozzuk a Mamát, akinek ma kiállítást kellett megnyitni, így elég későn végzett. Minden álszerénység nélkül mondhatom, hogy nagy sikerem volt a Mama munkahelyén! Mindenki megcsodált, hogy milyen aranyos vagyok, kivéve a tévéseket, akik a kiállító művészekkel szerettek volna interjút készíteni, és nem igazán szívesen láttak egy rohangászó babecet a kábeleik között… De a Mama megtalálta a megoldást: beültetett a foteljébe, és megkaptam a számológépét… Így amíg kivontam-összeadtam, a tévések is dolgozhattak nyugodtan. Majdnem 8 óra volt már, mire hazaértünk, a fürdés-vacsi után, már szinte vártam az alvást… Biztos jókat fogok álmodni! Nagy csocsóasztalokkal, amiken beépített számológépek vannak…
Anyát hátrahagyva, Pihével együtt elhozott minket Ballószögre. És képzeljétek, én mindenre emlékeztem, hogy mi hol van! Rögtön tudtam, hogy melyik szobában van a számítógép, meg ilyenek. Persze amint hazaértünk, én a Papával a játszótérre mentem, mert mégiscsak az a legjobb hely itten, de estefelé apróra felfedeztem a lakást újra, alig bírtak letenni aludni, annyira be voltam sózva. Tegnap meg ma is nagyobbrészt a csavargás-bringázás volt a program, a Papa már négy biciklicsengőt is felszerelt nekem, hogy akár 
többszólamú koncertet is adhassak útközben. Minden alkalommal együtt eszünk a papával, és van egy olyan érzésem, hogy a jó kis vidéki levegő tényleg étvágyjavító hatású, mert itt mintha kicsit többet ennék, mint otthon�Közben azért néha bejelentkeztünk Anyáéknál telefonon, hogy még élünk, egészben vagyunk. Elmeséltük, hogy a két kutya is egész jól kijön egymással, Pihe nem is fél Alfitól, pedig még csak feleakkora, mint ő! Azért Anyát se kell 
félteni, ő sem unatkozott időközben: pénteken a Bóbi meghívta őt meg Zsófit színházba, megnézték Anya nagy kedvencét, a József, és a színes szélesvásznú csodakabátot, azután a Bóbi is ott aludt Anyáéknál, így a három csaj pletyizhetett egész későig, a fiúk meg csak hallgatták őket. Ma is beszéltünk már, mondta Anya hyyogy holnap már Ő is jön ide, a Zsófiékkal, csak még előtte megnéznek valami kiállítást, ahol emberek vannak izmokkal, meg csontokkal, de ebbe nem is akart jobban belemenni, mondta, hogy majd pár év múlva. A lényeg, hogy holnap már jön, és még majdnem egy hetet itt leszünk együtt a Mamáéknál.
Tegnap délután Anya felkerekedett, és bement a városba, talizott Apával, és elmentek nekem fotelt venni az Ikeába. Mi a Mamával nagyon jól elvoltunk, kint a kertben játszottunk a kutyával, meg mászókáztunk a kerítésen (na jó, oda azért csak én másztam fel, a Mama biztosításommal volt elfoglalva- márhogy ha véletlenül megcsúsznék, akkor időben elkapjon). Aztán este pont lefekvés előtt megjöttek Apáék, mesélték, hogy vettek nekem egy frankó kis hintaszéket, de majd csak reggel veszzük elő. 
Reggel aztán tényleg azzal kezdte Anya, hogy összerakja a széket- nagyon muris volt, ahogy még enyhén csipás szemmel küzd a csavarhúzóval, meg a fadarabokkal, de mire Apa felkelt, addigra tényleg összerakta!
miután a doktor bácsi megnézte a Mama lábát, azt mondták, hogy sajnos ezt a fajtát nem tudják megműteni… Viszont nagyon korrektek voltak, mert még a vizsgálat díját sem kérték el. Így aztán hazamentünk, és folytattuk a kertben a tegnap megkezdett mókát, közben Anya összepakolta a cuccaimat, merthogy holnap meg jön értünk a Papa, hogy elvigyen Ballószögre- márhogy engem meg a Mamát, mert Anya csak vasárnap jön majd utánunk a Zsófiékkal, mert mennek színházba is együtt még pénteken, meg egyéb programok, engem meg lepasszolnak „Mamázni”… meg lehet ideologizálni mindent, ha az ember nagyon akarja. 
kedvenc helye, hogy vegyünk pár cuccot, meg nászajándékot Ágiéknak a közelgő esküvőjükre. Én is kaptam cuccot, igazi kis melegítőt, valódi susogósat, nagy Nike jellel a hátán (senki ne mondja, hogy nem adunk magunkra). Anya nem akart magának sok cuccot, merthogy remélhetőleg a közeljövőben hízni fog (testvér-projektet emlegettek), így csak 3 pizsit, meg melegítőt vett… Képzeljétek, mi lett volna, ha vásárolni is akar. Ott is ebédeltünk, én is ettem finom sült húsos szendvicset, aztán siettünk haza, hogy a Forma1-re hazaérjünk. Az edzés nagy részét végigaludtam, de délután legalább még volt erőm Apával is játszani. Ma meg miután Apa elment dolgozni, és a Nagyi is hazautazott, gyorsan összetakarítottunk, merthogy vártuk a Vira mamát, meg a barátait látogatóba. A Mamának ugyanis Pestre kellett jönni 
valami meló-ügyben, és pár napra itt is marad minálunk (jön a szülinapja, és Anya, meg Bóbi meg Zsófi egy műtétet akarnak neki ajándékba… erről majd később). A főnökasszonya-Tündi hozta el őt mihozzánk délután Gyulával együtt, és mivel Ők még sose voltak nálunk, gyorsan végigmutogattunk az egész birodalmunkat. Minden nagyon tetszett nekik, jót beszélgettek is Anyával, meg meggyömöszölték Pihét, valamint végigasszisztálták a fürdetését. A kutya ugyanis egy kicsit gyorsan koszolódik minálunk, és mivel Anya még oltani is el akarta vinni, jobbnak 
látta, hogy egy kicsit „gatyába rázza” az állatot. Miután a Tündiék hazaindultak, Anya célbavette az állatorvost, beoltatta Pihét, aki az este további részében igencsak letargikusan viselkedett… meg is tudom érteni, én is mindig lelombozódom a tűtől….
Reggel összekaptuk magunkat, és elindultunk mind a négyen. Elég sokat utaztunk, egy Kulcs nevű faluba mentünk, itt lakik ugyanis Apa Szabi nevű barátjának az Apuja meg Anyuja, akiket Anyáék már nagyon régóta ismernek, és régen találkoztak már velük. Erzsi néni és Flóri bácsi már nagyon vártak minket, nagyon örültek, hogy jöttünk, volt nagy sütés-főzés (Anya úgy vetette rá magát a libamájra, mint aki egy 
hete nem evett), eljött a Szabi felesége is, a Mónika, akivel már Tihanyban remekül összehaverkodtam. Először a kertben tettünk-vettünk, nekem leginkább a hintaágy és a slag tetszett, de aztán még izgibb lett a dolog, mert fogtuk magunkat, és elsétáltunk megnézni a Mónikáék leendő házát, amiből még csak az alap van meg, de a kilátás már most is gyönyörű! Rálátni egészen a nagy folyóra, amit Dunának hívnak. 
Lesétáltunk a partra is, ami majdnem olyan, mint a tengerpart, ugyanúgy lehet iszapot dobálni, meg köveket hajigálni. Én szívem szerint egész délután ellettem volna itt, de viszonylag rövid idő alatt átázott a nadrágom és a cipőm is, így egy fél órás kupászkodás után visszamentünk az Erzsiékhez. Anya meg a Nagyi kivakartak a sárból (közben Anya még betolt pár darab sütit), aztán fél hat felé hazaindultunk. Volt nagy izgalom, hogy ne aludjak be az úton, mert akkor 
este gond lesz velem, de én jó fiú voltam, és ébren maradtam. Este meg a arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha mi is ilyen víz mellett laknánk… lehet, hogy többet kéne mosni, de hát valamit valamiért… Sebaj, majd megpróbálom Anyáékat rávenni, hogy gyakrabban jöjjünk!
délelőttöt a kertben töltöttük, a Nagyi gazolt, én meg kergettem a csigákat (mielőtt �huss, elszaladnak�), meg néztem a méheket (tudom, nem szabad megmarkolni! Szegény Nagyit folyton megcsípik újabban, és tök bedagad neki tőle a keze, így én inkább tényleg csak távolról nézem őket). Anya kora délután ért haza, nem sokkal később jött Apa is, hogy időre kirittyenthessék magukat, valamint beállított a Dédi a Papával, hogy egy kicsit elvigyenek engem a játszótérre. A Papának ugyanis Pesten volt dolga, és ilyenkor azért mindig igyekszik úgy megoldani, hogy egy kis időt együtt tölthessünk. Több mint két órát voltunk a játszón, jól lefárasztottam őket (bár a cél az volt, hogy én fáradjak el, de ahhoz nekem legalább 3 Papa, 4 Dédi, és még pár Nagyi kéne, a számos Anyáról nem is beszélve), majd amikor hazavittek, az esti szeánszot a Nagyi vezényelte le, mert addigra Apáék elhúztak 
mulatni. A Nagyi le is fotózta Őket a kertben, mert való igaz, hogy mostanság Anya ritkán néz ki így. Igazából már nem is bántam, hogy este lett, mert azért egy kicsit én is elfáradtam a nyüzsitől, és ki kell magam pihenni, mert holnap meg megyünk a Dunához, meglátogatunk pár ismerőst. Szeretem, hogy mindig van valami program!
maradjon kihasználatlanul, ma még Lucáék is csatlakoztak hozzánk egy igazi, hamisítatlan nyárbúcsúztató pancsolásra. Reggel Anya kimosta jó alaposan a bálnát, töltött bele melegvizet, de képzeljétek, én egészen addig nem másztam bele, amíg Luca meg nem érkezett, de amint megláttam, abban a pillanatban belevetettem magam (ruhástul-pelenkástul), és próbáltam becsalogatni (nem kellett sokáig könyörögni, Ő is jött, szintén ruci-pelenkában). Miután kitomboltuk magunkat, együttes erővel vetettük magunkat a kutya után. Az állat hálistennek elég jól bírta a strapát, jót tudtunk fogócskázni vele. Gond csak akkor 
akadt, amikor Luca megirigyelte a házát, és a fogócskát bújócskával akarta kombinálni- a feje és a vállai még pont befértek a kutyaházba, de onnan aztán se ki, se be. Elég hangos kiabálásba kezdett, erre az anyák berohantak (mert Ők a kertben kávéztak…csoda, hogy ilyen balesetek történnek?), és Anya sírva-röhögve kérte a Gabi nénit, hogy ne haragudjon már meg, de ezt muszály lefotózni, ne szabadítsa már ki rögtön a lányát… Szerintetek Gabi 
néni megengedte? Hát persze… hiába no, madarat tolláról… Ja, és ha már a tollnál tartunk: miután Luca kiszabadult, és felöltözött, legott őrült takarításba fogott: nézzétek, hát nem pont ilyen feleséget akar magának minden pasi? Mosolyogva takarít…. Anya mindig fintorog takarítás közben, meg a száját húzza… Ti sem sokat gondolkodnátok, nem?
lesz (bár, ha az ember, illetőleg a kutya mindössze 9 hetes, tán nem is baj, hogy még nem nagyon voltak rossz napjai), merthogy oltást fog kapni. Annak idején Liza sem nagyon komálta ezt a programot, gondoltam, hogy Pihénél sem lesz ez másként, de ez egy nagyon mákos kutya, és megúszta! Anya először már azzal is bajban volt, hogy a vezetésiszonya miatt 
hogyan fogja az egészet megoldani, de aztán a mellékelt képen látszik, hogy egész jól sikerült mind a kettőnket elhelyezni a babakocsi(ba)n, és mivel hálistennek a dokinéni közel rendel, így az egyensúlyozást sem kellet hosszú ideig gyakorolnia (szegény állat… azért necces volt, hogy egyszer csak dobozostul elhagyjuk). Amikor odaértünk, és bemutattuk az új kutyánkat, a doktor néni azt javasolta, hogy most ne oltsunk, hanem csak féreghajtót kapjon, és majd csak a jövő hét elején szúrkáljunk… így az állat megúszta mára. Nem mintha rosszat akarnék neki, de azért disznóság, hogy amikor nekem van beígérve szuri, akkor az bezzeg tényleg mindig bejön…
autókat nézegettünk (és bár kiszúrtam egy szép kis verdát, Apa nem volt hajlandó azonnal felhívni a kereskedést), majd pancsi közben gondoltam én is meglepem Őket: egyedül felmásztam a kád oldalára… Hát, nem arattam zajos sikert… Anya valamiért borzasztóan félti a parfümjeit, és hiába mondtam Neki, hogy ne aggódjon, láthatja, hogy Apa cuccai érdekelnek, az Ő „oldalát” meg sem közelítem, valahogy annak sem örült, hogy a borotvához hozzáférek… Pedig egy igazi férfinek az ilyesmit is időben el kell kezdeni… Nehéz ezekkel a felnőttekkel, soha semmi nem elég jó nekik…
Tegnap délelőtt eljött a Bóbita látogatóba, merthogy már elég régen találkozott velem is, meg Anyával is, valamint Pihét is meg akarta nézni, mert eddig csak fotókat látott róla. Nagyon tetszett neki a kutya, jót játszottunk együtt a kertben. Ettünk baklavát, bár szegénynek csak azok a darabok jutottak, amiket én elpotyogtattam a nagy lelkesedésben. Sajnos nem tudott sokáig maradni, mert közben meg szigetelés folyt náluk, és a lelkiismeret furdalás hazahajtotta, bár azt Ő is 
bevallotta, hogy maximum lelki támogatást tud nyújtani Ricsinek, segíteni sokat nem tud, de hát a jelenlét is valami. Mi meg aludtunk egy jót Anyával ebéd után, aztán meg vártuk Apát, aki meg is érkezett, eléggé romos állapotban. Mint elmesélte, kicsit túl jól sikerült neki az előző esti borkóstolás… Hiába, no, nincs hozzászokva a piáláshoz. Mindenesetre azért ajándékot hozott nekem, egy tologatható zebrát, ami elég jól kattog, ha az ember a fogójánál taszigatja… Én jobban örültem volna, ha még hangosabb, de Apa rendes, és Anya érdekeit is szem előtt tartva (valamint a sajátját… ha jobban belegondolunk, neki is 
érdeke, hogy amikor leül vacsizni, akkor ne remegjen már annyira Anya keze az idegbajtól, hogy kilötyögtesse a levest) 