Mióta újra babát várok, persze én is folyton összehasonlítgatom a mostani terhességet az előzővel. 
Az eddigi mérleg nem a pozitív irányba billen- félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy kevésbé örülök most, vagy ilyesmi, mindössze arról van szó, hogy most minden egy kicsit „jobban” van. Jobban fáj a mellem (bocs, aki nem akar ilyesmit olvasni, ugorjon, de a történelmi hűséghez ez is hozzátartozik), sokkal jobban hányingerem van (és nem csak reggel, egész nap képes vagyok émelyegni), emiatt persze erősebbek az érzelemingadozások is (ki a francnak van kedve vihogni, ha órákig azt érzi, hogy menten kidobja a taccsot???), és persze ott van az 
aluszékonyság. MINDEN NAP alszom a Dáviddal délután, amint őt letettem ebéd után, úgy ahogy van, mindent kiejtek a kezemből, és fejes az ágyba- ennek ellenére este 10kor már azt sem tudom, hol vagyok. De hát ha ez az ár…
Tegnap sem hagytam ki az alvást, annak ellenére, hogy vendéget vártunk estére- igaz, ez csak szervezés kérdése volt, olyan kaját találtam ki, ami mellett belefért a szusz, de jó is volt, hogy aludtam, mert így legalább nem volt gond a viszonylag sokáig tartó fentléttel.
A Nikol jött hozzánk vacsira, meg dumapartira, és hát ugye a gyerek már elég rég nem látta őt, így megfigyelhettem, hogy hogyan viselkedik, ha kvázi „idegen” jön hozzánk: előadta a kis szégyenlős formáját, bújt a lábam mögé, meg ilyesmi, halál aranyos volt, olyan volt, mint egy igazi „jó kisfiú”, az esti fürdetésnél is nuku locsálás, csak feküdt a vízben a hasán, és ravaszul vigyorgott….mi meg persze győztük bizonygatni, hogy nem mindig ilyen, oszt vagy elhiszi valaki, vagy nem… Mindenesetre az este jól sikerült, fini volt a kaja, aztán még miután a gyerek lefeküdt, sokáig dumcsiztunk, meg játszottunk, úgyhogy mondtam is Nikolnak, hogy jöhetne gyakrabban…
Ma meg délelőtt angolon voltunk, a gyerek hálistennek ott is nagyon jól viselkedett, délután meg jöttek a 
Nyuszi barátnőmék, ők már fél éve Olaszországban laknak, most az ünnepekre jöttek haza családlátogatni, és beugrottak hozzánk is: hoztak nekem egy kupac kismamaruhát (egy része az enyém, amit én adtam kölcsön Nyuszinak még anno, másik része a sajátja, és most én fogom hordani- occsó megoldás, de nagyon hatékony), valamint bemutatták az ifjabbik kis Nyuszit, aki egyébként Zalán, és csuda édi. 3 hónapos, nagyon formás kisfiú, megszorongattam rendesen, és el is méláztam persze…. de nem ismétlem magam, már volt erről szó. A nagyobbik gyerek, a Lili, Ő meg már most majdnem perfekt olasz (Dávid rágott egy kisvonatot, Lili közölte: Dávide mandzsare- puff, el is dobtam magam (3,5 éves,és csak 3 hónapja jár az olasz oviba)), nagyon jól eljátszott a gyerekemmel, oltári hamar egymásra hangolódtak…kell a fimnak a testvér, most már biztos!!!
Ma elvileg zenebölcsibe mentünk volna Anyával meg Lucáékkal, de úgy döntöttünk, hogy inkább csapunk egy kis magán-karácsonyi partit. Először a piacra mentünk, hogy mi is kellően átérezzük az ünneppel járó bevásárlási hisztit (nagyon sokan voltak, de mi előnnyel indulunk, mert a babakocsisokat – jó esetben- azért nem lökik fel, Anyáék meg minket használtak fedezéknek), és már itt is láttunk karácsonyfát (mögötte a savanyúkáposzta halom is 
állítólag az ünnephez tartozik, mindenesetre a szaga jó volt, a fenyőnek úgyse volt illata, lévén mű), amivel a Jézuska, vagy Télapó vagy mifene engem is meg fog állítólag ajándékozni nemsokára. Majd meglássuk, mindenesetre csak egy díszt vertem le erről a fáról, az otthoniról tán majd ennyit se…mert én „jó fiú” vagyok!!! (Ez most valamiért nagyon fontos így Karácsony előtt, legalábbis Anya szerint…). 
Amikor végeztünk a piacon, felmentünk Lucáékhoz, és átadtuk egymásnak a karácsonyi ajándékainkat: én, mivel tudtam, hogy tésztamán a csaj, úgy döntöttem, hogy kulináris élvezetekkel ajándékozom meg. Kapott egy csomag macis, egy csomag zsiris-oroszlános-krokodilos, és egy csomag szív alakú tésztát, valamint narancsos panettonét (pont olyat, amilyet mink is eszünk majd szenteste- állítólag régesrégen Olaszországban egy Tóni nevű pék srác 
szerelmes volt egy elit lányba, és valahogy be akart vágódni a családnál, ezért kreált egy süteményt, amibe minden jót belerakott (hogy aztán a csajnak bejött-e, azt nem tudom), ez lett a panettone: Tóni kenyere). Én viszont egy nagyon aranyos szőrös-böfögős mushabellyt kaptam, aminek nagyon örültem, mert nagyon vicces kis hangja van!!! Luca meg rögtön magára is öltötte a Musi levetett csomagolópapírját, amivel igen nagy sikert aratott… Jól sikerült kis nap volt, jó sok fotó is készült, ezeket még vissza is néztük, amíg Gabi néni gyümilevest főzött nekünk ebédre… Versenyszerűen mutogattuk meg Lucával egymást a képeken, és roppant büszkék voltunk magunkra! Ha az otthoni karácsony is ilyen jó lesz, akkor aztán nagyon elégedett leszek!!!
Tegnap egész nap a karácsonyi készülődés volt porondon, de meg kell mondjam, már kezdem elkapni a fílinget, naponta többször is beszélünk a Karácsonyról Anyával. Erre ugye jó apropó a pelenkázás, amit általában a szobámban végzünk, és ott van az ablakon kívül egy Mikulás, aki a szobámat bámulja naphosszat (Anya szerint azért teszi, hogy megnézze, jó vagyok-e, de szerintem ez hülyeség, mert akkor mért pont a szobámnál lesne, ahol a legkevesebbet tartózkodom? Mért nem a nappaliban? Valóban az érdekli az Öreget a 
legjobban, hogy akkor nyugton vagyok-e, amikor Anya a fenekemet törli? Vagy hogy egy helyben alszom-e? Mindegy, ezen lehet gondolkodni, de én azt hiszem, ez igazából csak egy ál-Télapó, az igaz az titokban lesi az embert, nem így nyíltan bámulja). Szóval, a lényeg, hogy mostanában figyelnek, mert jön a Karácsony, és Anya (hiába fogadta meg magában zsenge ifjúkorában, hogy 
ilyesmit ő nem fog mondani a gyerekének) szerint csak a jó gyerekek kapnak ajándékot, meg karácsonyfát, meg ilyesféléket. De rám egy szava nem lehet senkinek, tegnap például voltam annyit jó a rosszaságok közt, hogy Anya be tudott csomagolni egy csomó szaloncukrot, meg meg tudott tölteni marcipánnal egy rakás aszaltszilvát, sőt, még kenyeret is sütöttünk!… Mifene kéne még egy napra? Ma meg jött a Tündi romokat eltakarítani, meg aztán délután Anyának el kellett mennie dokihoz, Apa viszont még dolgozott, úgyhogy Tündi ma debütált nálunk bébiszitterként is…
Ami egyébként még a vártnál is jobban sikerült, tök jól elvoltak, amikor elmentem, ültek a lépcsőn könyvet olvasva, én meg odaszóltam, hogy sziasztok, mentem, erre a gyerek épp csak felnéz, a látszat kedvéért megbillenti 3 ujját, és már fordul is vissza olvasni. Ez persze jobb, mintha sírna, de azért…. Viszont a dokinál látszott már a Csöpp szívverése, 7 egész milliméternek mérte a doki, úgyhogy már komoly baba…És hála a technikai fejlesztésnek, a doki már most tudott Róla képet nyomtatni (ide most nem fotózom le, egy 7 hetes magzat valóban csak a szüleinek érdekes, de elhihetitek, hogy nagyon szép).
Tegnap egész délelőtt kint voltunk Apával meg Nagyival a kertben, hogy feltegyük a karácsonyi fényeket. Világosban el nem tudtam képzelni, hogy milyen is lesz, ha késze lesz, de aztán este Apa kivitt, és megmutatta, és valóban nagyon jól néz ki! Az ablakomból is látszik a fénylő fenyő, de kintről meg aztán tényleg csudaszép! Közben a Nagyi délután hazautazott, Anya meg belevetette magát a 
szaloncukor projektbe, így Apával játszottam egészen a fürdiig. Ma meg aztán én is megtudtam, hogy milyen is a Karácsonyi Bevásárlás! Voltunk vagy 3 nagy üzletben, (előtte azért még sikerült a mellékelt fotón látható csendéletet előállítani a folyosón az alatt a pár perc alatt, amíg Anya Apát ébresztgette), vettünk egy kupac ajit (hogy miket, meg hogy pontosan hol, azt nem szabad leírni, merthogy akkor senki nem lepődne meg úgy igazán), és már pont 
nem bántam, hogy végre hazaérünk, de vigaszképp kaptam egy sajtburgert, így kerek lett a világ újra. Délután egész későig aludtam, utána sétáltunk egy nagyot Anyával (aki állítása szerint a fényeket akarta nekem megmutatni a többi házon, de valójában a boltba akart eljutni, mert leesett neki, hogy nincs otthon kefír sem, meg a kedvenc ücsije sem… úgy látszik elkapta a „kívánom” láz), majd amíg Anya újabb adag szaloncukrot gyártott, addig Apával ökörködtünk. A legjobban azzal sikerült Anyát megnevettetnünk, amikor a tesztelésképpen vett (tehát nem bírták ki, hogy ne kóstolják meg idő előtt) karácsonyi panettone dobozát 
húztuk a fejünkre… De azért annyit nem nevetett, hogy a cukrok ne sikerüljenek, Apa egész este a garázsba szökdösött ki, hogy újabb darabokat lopkodjon…Ott hűlt rájuk a csoki ugyanis… így nem is biztos, hogy marad a fára…
kellett tennie, ergo begyulladtak a hangszálai. Okos ötlet volt végigordibálni az estét, amikor amúgy is meg van fázva, de meglepve nem vagyok. Ma reggel azért megint elhúzott Apával, hogy a karácsonyi sütik-kaják hozzávalóit beszerezzék (csarnok, Culinaris), de a ma esti céges buliját legalább lemondta, így azért várhatóan még a jövő héten helyrejön. Amikor kora délután hazaért, akkor meg a Nagyi ment el vásárlókörútra, mi meg kenyeret sütöttünk a vacsihoz. Nagyon szeretem a frissen sült kenyeret! Ha hallom, hogy csipog a gép, hogy ki lehet venni9 a kenyérkét, mert megsült, akkor addig tutulok, míg nem kapok egy darabot. Pláne, hogy most megint bazsalikomos ízesítsűt sütött Anya… ezért egyszerűen odavagyok
Ma úgy tűnt, hogy kezdek meggyógyulni a takonykórból, így Anya úgy döntött, hogy hagyjuk a Tündit nyugodtan takarítani, menjünk el látogatóba a Dédihez. Jó régen nem voltunk már nála, így éppen ideje is volt. Jól meg is leptem a Dédit, mert hiába rég volt, hogy nála jártam, úgy tűnt, hogy mindenre emlékszem, olyannyira, hogy első dolgom az volt, hogy a Papa által beszerelt tábori telefonon (ami a Mózes bácsihoz jelent állandó összeköttetést a Dédinek, értsd ezalatt, hogy a másik készülék oda van bekötve, és a Dédinek –vagy nekem- elég csak megtekerni a tekerőt, és nála csörög a másik ugyanilyen készülék, és ingyen 
lehet vele beszélni) felhívtam öreg barátomat, hogy jöjjön át velem játszani. Anya is meg a Dédi is rögtön eldobta magát, hogy milyen kis ügyi vagyok, de érdekes módon azzal már nem arattam akkora sikert, hogy a galériára is minden gond nélkül fel tudok mászni… Attól tartanak állandóan, hogy leesek, pedig nem. Szóval a Dédivel is sokat játszottam, meg aztán Mózes bácsival is, meg később jött a Zsuzsika is Tomival, csak arról már nem készült sajna fotó, mert lemerült a fényképezőnk… Dédi nagyon finom húslevest főzött, jól be is kajoltunk belőle, de sajna aludni haza kellett jönnünk, mert én ott a sok érdekes minden miatt nem tudok aludni, és Anya szerint, ha nem alszom nap közben, akkor estére nem lehet velem bírni… pedig lehetne ám, csak ahhoz egy aszkéta türelme kéne.. Hát tehetek én arról, hogy Anya evvel a tulajdonsággal nem rendelkezik???
tudni, hogy ez most valami vírus-e, vagy csak simán megfázás (bár fura lenne, hogy mindannyian egyszerre fázunk meg), de sebaj, túléljük, legfeljebb most nem nagyon megyünk sehová. Tegnap például tök jól eltöltöttük otthon is az időt, reggel még ugye ott voltak a csajok, együtt reggeliztünk, aztán Ők elmentek, mi meg a nap hátralévő részében Apával a WIIn halomra gyilkoltuk az univerzum összes szörnyéét, Anya meg marcipános szaloncukrot gyártott próbaképpen a 
konyhában (ha sikerül, akkor karácsonyra nem is veszünk boltit, hanem a hazait tesszük majd a fára). Nagyon kis pofás cukrok lettek, fotó most nem készült, majd az „igaziakról”, Anya lelkes volt, Apának meg ízlett, úgyhogy minden okés. Ma is itthon voltunk egész nap, úgyis olyan ramaty idő volt kint, de legalább megtanultam orrot törölni… Bár ezzel azért az orrporszívózást nem úszom meg teljesen, mert fújni még nem tudok, de azért ez is valami…
Az elmúlt napokban sok érdekes dolog nem történt, azért nem is írtam, ám ma annál több történés volt! Már pár napja emlegeti nekem Anya meg Apa a Mikulás bácsit, hogy majd jön, meg hoz ajándékot, meg ilyesmi, de én igazából nem nagyon hittem ebben, egészen ma reggelig. Az történt ugyanis, hogy tegnap este lefekvés előtt kiraktuk a kis gumicsizmámat a kisszoba ablakába (én meglepődtem, mert tudtommal annak 
nem ott van a helye, de most szabadott odatenni, sőt, Anya kérte, hogy tegyük oda), és láss csodát, mire felébredtem, a csizma tele volt csokival, és mellette még ott volt egy szép piros távirányítós autó is!!! Nagyon örültem, Apa be is üzemelte nekem, mondta, hogy arra a Mikulásnak már nem volt ideje (de rendes Miki volt, mert még elemeket is tett a csizmibe), és egész délelőtt azzal játszottunk. Anya 
közben elhúzott, mert jött Pestre a Zsófi, kismamaruhákat venni, merthát lesz kisbabája, és emiatt megnőtt a pocakja, és a régi ruhái már nem jók rá… ezt az összefüggést még nem értem kristálytisztán, de Apa mondta, hogy majd csak figyeljem Anya pocakját, Neki is nemsokára megnő majd a kistesóm miatt, akit szintén Mikulásra kaptam, csak még olyan kicsi, hogy Anya pocakjában nő még jóideig…. Á, ez még 
katyvaszos nekem egy kicsit, de türelem tudást terem…
meleget, elmentünk a Parlament elé, hogy megnézzük az igazi finn Mikulást. Sajna, sokat nem láttunk belőle, merthogy nagyon sokan voltak, de biztos, hogy ez az igazi Miki volt, mert ugyan a szarvasait máshol hagyta, de a kocsin, amivel érkezett, volt neki Mikulás-követ zászlója (ezen Anyáék valamiért nagyon röhögtek, pedig nekem tetszett). Szóval mozgalmas egy délután volt, meg is éheztem, de vettünk igazi 
kemencében sült kenyérlángost, amit úgy tömtem magamba, hogy a többiek csak lestek. Itthon aztán még kaptam a csajoktól is nagy Miki-csokit, amit kibontani nagyon érdekes, bár enni annyira már nem (biztos a kenyérlángos miatt nem kívántam annyira), aztán volt nagy közös vacsi, majd én mentem aludni, de még sokáig hallottam félálomban, ahogy a „felnőttek” játszanak a Mario-partyval a WII-n… Jó kis nap volt, többször is lehetne Miki-ünnep egy évben!!!
A mai nap beszámolóját inkább én írom, merthogy van bejelentenivalóm is, meg a gyerek már sokszor kapott szót amúgy is…
úgyis elviszi Őt egy darabig, gondoltam, vesztenivalónk nincs, és többeket már tényleg nem láttam régóta, így mi is mentünk. Nagyon-nagyon jó volt, Dávid is nagyon élvezte a sok gyerek társaságát (bár azt erősen nehezményezte, hogy a játéktér nem terjedhet ki az áruház egész területére) nagyon jól tudtak együtt is, és egymás mellett is játszani, 
volt egy csomó játék, és mi anyukák is tudtunk egy pár szót váltani egymással. Megerősítést kaptunk néhány karácsonyi ajándékkal kapcsolatban, márhogy jókat választottunk a gyereknek, és viszonylagos nyugiban meg is tudtunk ebédelni az étkezőben (a Dávid egyik új kedvence a svéd húsgolyó, ami, ha a Lucával hosszabb távra tervez, akkor igencsak jó választás, én meg névnapom alkalmából kaptam Gabitól egy mandulatortát desszertnek-nyami, és köszi), de a végére a gyerekek úgy elpilledtek, hogy hazafelé taxival jöttünk (erre is rá lehet kapni).
