Tiszta Anglia

Egyszerűen a kis törpöm kivan ettől a sok esőtől, komolyan mondom. Tegnapelőtt, amikor voltunk a péknél, láttuk ám, hogy fagyit is árulnak, persze D. (is…) rögtön bezsongott, hogy fagyit akar enni, én meg mondtam neki, hogy holnap, ha kicsit melegebb lesz, akkor ovi után eljövünk. Nem felelőtlen ígérgetés volt, tényleg szeretem betartani, amit a gyereknek ígérek, aznap az időjárás-jelentés jó időt ígért másnapra… ami meg is volt, egészen délig, akkor elkezdett esni, és abba se hagyta…Még jó, hogy amikor mentem csütörtökön a gyerekért, annyira el volt foglalva a hisztivel, hogy ne húzzam rá a fejére a kapucnit (az esernyőjét is vittem, de azt nem akarta tartani, mert akkor nem tudja fogni a kezében az autóját), hogy emiatt ordította végig az utat, a fagyi eszébe sem jutott. Nagyon vicces úgy vonulni hazáig, hogy a gyerek ordít, mint a fába szorult féreg. Ebben az az egy szerencse van, hogy bár Gábor egész délután nyüfis volt, és egy csomót sírdogált, mihelyt a Dávid rázendített a bőgésre, onnantól arra koncentrált, saját kis nyomorát feledte, és legalább ő csöndben volt…
Ma már meg sem lepődtem, amikor kettő körül borulni kezdett az ég, négykor felhívtam Tamást, aki mondta, hogy nemsoká indul haza, mondtam, hogy akkor menjen el a gyerekért, mert itt meg esik (a belvárosban sütött a nap), és már rezignáltan vettem tudomásul, hogy mire a telefont letettem, kint már jég zuhog… De nagyon utálom ezt az időt, bezártság-érzetem van… Amikor a híradó után elkezdődött az időjárás-jelentés, és miután Németh Lajos vigyorogva közölte, hogy egész hétvégén szép idő lesz, már épp kezdtem örülni, ám ekkor előhívta a jövő heti előrejelző-képet, és látszott, hogy bizony hétfőtől egész csütörtökig esni fog, na akkor elpattant bennem valami… Komolyan, még el is bőgtem magam. Tudom, hogy ez gáz, de nem tehetek róla, már tiszta depi vagyok, kinézek az égre, jönnek a felhők, én meg ütni tudnék…

Virágok, csigák (vaníliásak)

Tegnap rájöttem, hogy mégiscsak jó vásárt csináltam a férjemmel: hozott nekünk estére sütit. Igen, ennyire egyszerűen megvásárolható a szeretetem J

Igazából a süti Dávidnak szólt, illetve ünnepeltük, hogy hazajött, de ez mindegy is.Hozott, ez a lényeg. Fini volt nagyon.

Ma meg végre megint volt annyira jó idő, hogy ovi után sétálhattunk egyet. D. csudapofa volt, először is szedett egy csokor virágot magának, egy szálat kaptam én, egyet Gábor. Így igazságos, Ő végezte a munka dandárját. Utána bementünk a pékhez, vettünk egy csomó Cserpes joghurtot (újabban nekem ez a kedvenc), meg Dájínak vaníliás csigát.

A gyerek kitalálta, hogy ő akar fizetni. Én igyekeztem erről lebeszélni, de nem hagyta magát, pikkpakk felmászott a pultra (nem tudom, melyőnk lepődött meg jobban, az eladónő-e vagy én, mert azért elég magas az a pult), kérte a pénzt, elrakta a blokkot, megnyomkodta kicsit a pénztárgépet, majd elégedetten távoztunk.

Az úton hazafelé megette a csigáját, majd kérte Gábor vizét, lecsavarta a cumit róla (na, jó, ehhez azért kért egy kis segítséget), kiitta az összeset, elégedetten büfizett egyet, majd hazaindult… Így mulatnak a férfiak, kéremszépen.

Ja, és új mánia: dicséret-gyűjtő lett a fiam… Amikor először kikerülte a pocsolyát, megdicsértem, utána végig egész messze levő pocsolyákig is elfutott, hogy a szélén végigmenjen (látványos nem-lépek-bele vonulással), majd visszarohant, és kérdezte: „most megdicsééész? Anyuka, megdicséész?? Ha kikejüjöm pocsoját, akkó megdicsééész???”

Gábor edzése

Na, ma este hazajött a Kupászkám. Az apja reggel bement dolgozni, majd három után elindult a gyerekért, és mivel hálistennek sehol nem volt dugó, hétre haza is értek. Hát, már hiányzott… egyfolytában éreztem, hogy valaki hiányzik itthonról… De gondolom, ez így normális. Ja, G. viszont többször is alakított napközben: először is, most már egész komoly távlságokat képes legyűrni, és ezt a tudását kamatoztatja is, konkrétan rögtön megcélozta a hifitornyot, azon belül is a kilógó kábeleket, odakúszott, és boldogan rágcsálta. Érdekes, annak idején Dávidnak is ez volt az első úticélja, úgy látszik, a babáknak a hifitorony a Mount Everest… meg kell hódítani ahhoz, hogy férfivá válljanak. A másik képen az van megörökítve, ahogy súlyzózik. Én rendszeresen tornázom itthon, és úgy látszik megtetszett neki… elmászott a katicáért, ami egyébként nem olyan könnyű valami (a babamérlegen megejtettem a hivatalos mérlegelést, eszerint 69 deka egész pontosan), megfogta, hanyatt fordult vele, és emelgette. Ugyan frászt kaptam, hogy a fejére ejti, de azért lefotóztam, mielőtt elvettem volna tőle… megint a gondos anya- énem…

Választunk

Eredetileg úgy volt, hogy tegnap hazahozzuk Dávidot, de aztán ezt holnapra halasztottuk. Nem, nem azért, mert nem hiányzik, hanem mert Tamásnak egész csütörtökön-pénteken késő estig kellett dolgoznia, és hát ugye a mai nap se lesz neki egyszerű, gondoltuk, jobb ha szombaton pihen kicsit.

Nem is csináltunk semmi különöset, néztünk filmeket, meg aludtunk, jókat főztünk, elvoltunk…Ma aztán kilenckor elmentünk szavazni, majd T. rögtön húzott be melózni, mi meg itthon hepázunk G-vel (kint esik, így még sétálni sem lehet), és a Gilmor lányokat nézzük egyfolytában… illetve néztük, egészen a választási műsor megkezdéséig, mert azóta azon röhögök… Bár ezen inkább sírni kéne, de mindegy, majd meglátjuk. Holnaptól itt a kánaán…ehh. Mondjuk, nekem jó lesz, mert estére megjön a nagyobbom is…

Van pár kép, amit sms-ben kaptam Kláritól a héten, telefon-minőségűek, de a lényeg látszik: D. megtanult pogácsát sütni, krumplipürét keverni, mondtam is klárinak, hogy mire hazajön a kölök, jobban fog főzni, mint én… Egyébként voltak Siófokon is sétálni, meg Földváron játszóterezni, meg autókázni Imre bácsival, meg a fene tudja, hol nem még… nem uatkozott, az biztos. Telefonálni továbbra sem szeret, minden nap, amikor hívom őket, megkérdi, hogy „Anyuka, jössz?”, mikor mondom, hogy még nem, akkor elszalad, és játszik tovább…

Bár igazából asszem ez sokkal jobb, mint ha nem tudna elszakadni a szoknyám (melegítőm) mellől.

G., az orvul elalvás bajnoka

Hétvégén nem csak cipőt, és székrongyot vettem, hanem új habtapikat is, amik tegnapelőtt meg is érkeztek. Épp időben kaptam észbe, mert Gábor most már rendszeresen halad, mászni ugyan még nem mástik, hanem csak görög-kúszik, de ahoz épp eleget halad, hogy fél perc alatt lemásszon a szőnyegről. Igazából nagy gond ezzel sincs, mert amikor elkezdte két hete a „kutyázást”, akkor vagy kétszer odacsapta a kis buksiját a földhöz, azóta viszont olyan óvatosan teszi le a fejét, hogy öröm nézni, de azért jobb valami puhán gyakorolni szerintem (pláne, hogy végre kezdenek múlni a fején a kék foltok, amik miatt a szokásosnál is jobban kénytelen voltam a sapiját a fejébe húzni, mert kicsit úgy nézett ki a gyerek, mint akinek a szülei hisznek a régi angol nevelési módszerekben). Van nekünk fent a padláson egy kupac habtapink még Dávidtól, de az az a fajta, amiken középen kiszedhető (és apró darabokra széteső) figurák vannak, és megmondom őszintén, már akkor is utáltam a nap végén összeszedegetni a darabokat, meg újra- és újra kirakni. Viszont Nyusziéknál már tavaly láttam nyomott mintás, darabka nélküli habtapit, is most ilyet akartam beszerezni, találtam is Verdásat a Vaterán (Nyusziéknak Lilu miatt hercegnős volt, az ide ugye nem nagyon passzolt volna a két fiú mellé), rendeltem három csomaggal, meg is jött még szerdán, leraktam, rá a kölköcske… hát, nem semmi sikere volt. Gábornak nagyon tetszett, gondolom az élén színek miatt, úgy tornázott rajta, hogy még…. Tegnap egyébként erről is lemászott… Délelőtt pont a Gabival beszéltem telefonon, egyszercsak mondom neki, hogy te, túl nagy a csend (én a konyhában szöszmötöltem dumálás közben), mondom megnézem már, mit csinál G. Hát, az én kisfiam visszamászott a kanapé alá, keresett egy darab szőnyeg nélküli követ, békésen ráhajtotta a fejét, és elaludt… olyan csuda aranyos volt….

A székrongy

Nos, a pihizős hétvégének volt még egy nagy haszna: bele tudtam magam kicsit ásni a netes vásárlásba (bár ez csak szerintem hasznos, Tamást mindig újra meg kell győznöm….ki érti…)

Vateráztam Gábornak két Nike kocsicipőt 5000ért (a kettőt együtt, ikrektől, és ráadásul különböző mintásat), meg új, nem darabokból álló habtapit, had gyakorolja a kutyázást.

Közben találtam egy nagyon jó kis dolgot, ami tulajdonképpen egy anyagból varrt utazó-etetőszék.

Mivel nagyon kicsi helyet foglal, meg könnyű is, elég praktikusnak tűnt, bár én főként amiatt akartam kipróbálni, merthogy amikor együtt vacsizik a család, a kisbaba addig általában ugye a földön játszik, vagy a hintában, nekünk háttal ül. És visong. Merthogy nem lát senkit, csak hallja, hogy mi beszélgetünk, D. röhögcsél, és ez felpiszkálja. Mivel a nagy etetőszéket vacsikor D. használja, a meglévő utazó-etetőszéket meg hiba raknám fel, abban még nem ül stabilan a kiccsávó, gondoltam olyan nagyot ezzel nem bukhatunk. (T. valahogy nem őrült meg az ötlettől, hogy gyorsan vegyünk még egy Bloomot…ezt se értem, de ez egy ilyen, úgy látszik. Semmisejó :) )

Ma, meg is jött ez az izé (Rongyszék? Székrongy?), és jelentem, csudaklassz.

Mindenféle székre passzol, tehát a miénkre is, és elég biztonságos is. Pedig elég hevenyészve raktam fel, és először próbáltam, mikor leszereltem,akkor néztem, hogy szebben is eligazgathattam volna, de még így is tuti volt. Ma egész nap ebben kajált Gábor, pedig most aztán használhatná akár a nagyszéket is, lévén hogy Dájít hétfőn lent hagytuk tavaszi szünetre a „Kájimamánál”… azóta nagy a csend itthon…

D. locsol

A tegnapi napba még belefért egy jó nagy séta délután a Balcsiparton. Volt kacsaetetés , játszóterezés, Apanyúzás ezerrel, a gyerek nagyon élvezte (én lusta voltam megen, és jól nem mentem, helyette huszadszorra is végigröhögtem az Óvakodj a törpétől-t… Valami zseniális, egyszerűen nem tudom megunni, örök kedvencem az öreg – egyébként a Szomszéd nőjében is Őt bírtam a legjobban- ), Kati, Klári meg T. nem kevésbé. A képen látható még az esti csendélet is…nagyjából annyi értelemmel nézünk ki a fejünkből, mint egy-egy fej káposzta, de tök jó volt…. Ma meg as locsolkodás ment egész délelőtt. Sajnálom, hogy nem fotóztam többet, de a röhögéstől nem tudtam… Dájí első körben (némi nagyanyai segítséggel) engem locsolt meg hétkor az ágyban. Majd később még két adagot kaptunk, amikor Apa locsolt, ugyanis D elkunyizta a parfümöt, és mindenkit végigfújt, szó szerint, ugyanis ragaszkodott ahhoz, hogy Apát és Gábort is meglocsolja (és hozzátette, hogy Gábort azért kell, mert „akkó’ majd nagyra nő”), majd amikor befutott a Kati néni (Klári barátnője), akkor ugye őt is meg kellett locsolni, vele együtt újra mindenkit (Apát és Gábort is „hogy nagy legyen), kicsivel később Imre bácsi érkezett, locsolt, majd D lenyúlta az Ő spriccnijét is, és fújt kegyetlenül… Szerintem legutóbb hamvas kislánykoromban voltam ennyiszer megöntözve, de hogy idén nem fogok kornyadozni, az ziher.

A tojásút

Hát, én gyakorlatilag két napja csak eszem és alszom, a kölkök meg élvezik a helyzetet, főként azt, hogy minden pillanatban van valaki, aki kényezteti őket. A Kati mestere ennek, én nem tudom, hogy hogy csinálja, de gyakorlatilag egész nap képes a Dáviddal meg Gáborral játszani…Dájí ezt persze maximálisan tudja, és se pisilni, se öltözni, se sehova nem akar nélküle menni. Ilyenkor persze le vagyok ejtve, és egyfolytában megy a „Katiiii, Mamaaaaaaa”, még a játékáért sem hajlandó egyedül nyúlni, hanem visít, hogy valaki vegye fel neki…mindegy, ahogy már többekkel beszéltem erről, végül is ezért vannak a nagyszülők.

Szóval pihi. A tegnapi pihit egy mai pihivel fejeltem meg, valmint további kajálással (éljen a fogyókúrám). A Klárinak a szülinapját is most ünnepeljük (2.-án volt), és hoztunk is egy tortát (már a mákosgubáson kívül) ajándékba (ami tényleg gyönyörű volt, szebb min a képen, nem nagyon tudtam róla szép közelit csinálni, mert csillámos fehér marcipánnal volt bevonva, és a vaku becsillantotta, anélkül meg nem lehetett most jót fotózni, mert egész nap borús volt, felhők, trutyi…), persze én ettem belőle a legtöbbet…

Közben azért D.nek tojt a nyuszi is a kertbe (amíg Kati hintáztatta, addig én suttyomban, a hátam mögött potyogtattam a csokinyomot (vettem egy kupac kis csokitojást, és azzal építettem „utat” a fészekig). Mikor szóltunk a gyereknek, hogy szerintünk itt járt a nyúl, na, hát azt látni kellett volna…Fogta a kosarat, és veszett tempóban dobálta bele a tojásokat, végig a nyomon, egészen a bozótosba elrejtett fészekig… majd a fészekben talált munkagéppel boldogan tologatta az újra kiborított tojásokat… Csuda ari volt, ennyire tán még nem láttam örülni semminek… Tényleg most ért abba a korba, amikor már igazán értékelni tudja az ünnepeket.

Irány a Húsvét

A mai nap nem a pakolással kezdődött igazán, hanem azzal, hogy elmentünk Dájíval a védőnőhöz, megcsináltatni a három éves státuszt. Ez egy új dolog, bizonyos időközönként papírt kell gyártani arról, hogy hogy fejlődik a gyerek. Namost semmi újat nem tudtunk meg, D. valóban apróka, az alsó 3%ba tartozik mind a súlya, mind a magassága alpján, nade a jó dolgokból mindig keveset adnak ugyebár, úgyhogy ezen nem is aggódom…majd megnő. Végül is ha engem meg az apját nézzük, logikus, hogy nem lesz egy égimeszelő. Egyébként a pakolással sem volt különösebben gond, hála Tom és Jerry rajzolóinak… Miután hazaértünk a védőnőtől és Tamás elment, pikkpakk összeraktam a tortát, majd elkezdtem a bőröndökbe bepakolni… kisbőrönd Gábornak, nagybőrönd Dájínak (mivel Ő a jövő héten ott is marad, meg is tömtem csurig), az apjuknak meg nekem egy utazótáska (nem tervezünk menni sehova, max. egyet sétálni a Balcsipartra). Délre nagyjából megvoltam, akkor ebéd, mindkét gyereket letettem aludni, rendberaktam a kérót, hogy hétfőn ne rumlira érjünk, kettőre jött apjuk, kölkök kocsiba, cuccok kocsiba, oszt tűz. Fél négy után megérkeztünk, és én fellélegeztem, összerogytam a kanapén, és fel se nagyon álltam idáig…meg persze ettem, mert trakta az van, a báránytorta kimondottan nagyon fini lett. Ja, nem mellesleg megismertük végre Klári barátját (udvarlóját, hódolóját, barátját), és rögtön családtaggá is fogadtuk. Nagyon szimpi tényleg, úgyhogy mostantól új is szereplője van a blognak, Ő Imre bácsi. Majd lesz kép is. Na, és a nap meglepetése: Dájí kijelentette, hogy Gáborral akar fürdeni. Csuda ramazurit csaptak, mindkét kölök nagyon élvezte, én meg boldog vagyok, hogy kezdenek egymásra találni…

D. mint oroszlán

Mivel holnap nem lesz ovi (valami továbbképzés miatt), ma tartották meg a húsvétot. Sajna a fényképezőt elfelejtettem otthagyni, így csak azt tudtam megörökíteni, hogy hogy is néz ki az én nagyfiam, mint oroszlán… ugyanis nemcsak csomagot kaptak a kölkök, de volt megint bohóc, meg arcfestés, meg egy csomó minden, amit persze a gyerek nem nagyon tud még elmesélni, de hogy élvezte, az tuti… és milyen büszke volt a sminkjére!!!

Odaértünk Gáborral, gyerek rohan hozzám, felkapom, puszit adok neki, erre megszólal: „puszit ne, mert elfolyik!!!”… nem kicsit röhögtünk az óvónővel.

Aztán persze nekilátott a csomagjában lévő csokiknak, így legalább volt mit lesétálnunk, megint mentünk egy nagy kört a környéken… Így most külön jó volt, mert persze a festett arcú gyereknek nagyobb sikere van, mint egy simának, mindenki mosolygott, aki csak szembe jött, jó volt… Több mint két órát csatangoltunk, de legalább úgy aludt el mind a kettő, hogy egy hangjuk sem volt. Nem is baj, ha kialusszák magukat, holnap megyünk a húsvétolni Földvárra, sűrű nap lesz (főleg nekem… Már most frászban vagyok, hogy mit fogunk itthon hagyni… Még egy mákosgubatortát is meg kéne sütnöm reggel, bepakolva még semmi, és ha mind a két gyerek hisztisen ébred, akkor nekem annyi.)