Babanézőben

Ma babanézőbe mentem. Lucának megszületett a kishúga (egész pontosan március 10.-én, 19.15kor), és én eredetileg már a kórházba be akartam menni a múlt hét végén, de aztán a hosszú út miatt inkább az otthoni látogatás mellett döntöttem (barát ez, ha szar is), amit mára tudtunk összehangolni. Tamás itthon maradt a mi két kölköcskénkkel, én meg felkerekedtem, és mentem babázni. Nem semmi a kislány, annyit mondhatok. Én még ilyen hosszú hajú babát életemben nem láttam, pedig az elmúlt 3 évben nem kevés babát volt szerencsém megtekinteni. Pelenkáztam is, kicsit dajkáltam is (tényleg kicsit, mert vagy nem voltam neki szimpi, vagy csak simán fáradt volt, de nálam mindig sírt), és szinte fájt a szívem egy ilyen kis apróságért (pedig G. is csak 8 hónapos, de egy újszülött, na az egészen más tészta). Luca a kisbabával ellentétben nagyon örült nekem, hozta a könyvtárból kikölcsönzött könyveit (bezony, nagylány, van saját olvasókártyája, és vigyáz is a kikölcsönzött könyvekre, mert érti, hogy az nem saját….nagyon okos kiccsaj), olvastunk is….persze beszélgetni nem nagyon maradt idő, de sebaj, most már majd G-vel mi is felkerekedhetünk, itt a tavasz lehelete, lehet kirándulni, meg minden…. Ebédre hazajöttem, ettünk, aludtunk, délután meg megállapítottuk, hogy G. lehet, hogy fogorvos lesz, merthogy még semmi nem tetszett neki annyira (kaját leszámítva persze), mint hogy az apja szájában turkálhat…. Holnap jön a Klári, mennek ágyat nézni Tamással, D. már most be van sózva: „mit hoz nekem a mama, mit?????”