G. mászik, D. fal

Az ilyen napokat, mint a mai, na, ezeket kéne sokszorosítani…

Ugyan nem írtam, de a múlt héten D.t szerdán haza kellett hoznom az oviból, mert nagyon köhögött, másnap megnézettem a dokival, mondta, hogy semmi komoly, de pár napig legyen itthon, mert ezt mégiscsak valami vírus okozza, ne fertőzzünk meg már másokat, ha nem muszáj. Nagyon jól elvoltunk csütörtökön meg pénteken is, segített, hogy kint is lehetett játszani, de úgy egyébként is, nem volt balhézós kedvében egyik sem… Na, tegnap aztán meglett ennek a böjtje, mert a gyerek nem akart oviba menni, volt is egy kis harcunk reggel, de végül is ott maradt. Délután persze, amikor mentem érte, már az úton mondta, hogy „este ebédezünk (vacsora… de az étkezések szerinte mind ebédek), aztán aaaaszunk, aztán megyünk oviba”… Mondom, azért remélem nem baj, hogy velünk is el kell tölteni egy kis időt, ugye? Naszóval, ma csont nélkül vonult reggel, ami azért az én napomat is eléggé meghatározza, ha Ő jó kedvű, én is az vagyok. Mondjuk lehet, hogy az is segített, hogy ma a tojásfestés volt nekik a progi, vittük is kis zacskóban a főtt tojikat, és egész úton erről lehetett beszélgetni, hogy milyen jó lesz, stb…

Sütött a nap szépen egész délelőtt, gyönyörű idő volt, és lehet, hogy ez sarrkalta Gábort arra, hogy végre „lépéseket tegyen” a mászás felé… Olyan aranyos volt, ahogy küszködött, marhára koncentrált, emelgette a fenekét, kurjongatott… Csináltam egy videót is, csak az a baj, hogy akkor mér a szőnyeg szélénél volt, és persze a végén orra esett a kőre, így a vége nem az igazi, így megtartom a családi albumba, de a képeken is látszik a lényeg…

Délután már eleve úgy indultam a kölökért, hogy ha lesz kedve, akkor sétálunk is egy nagyot. Boldogan mutatta a tartóban lévő két foltos gyönyörű szép festett tojását, én halálra dicsértem, majd nekivágtunk a sétának. Először bementünk az útba eső pékségbe (nagy örömömre végre forgalmazzák ott is a Cserpes joghurtokat, imádom), vettünk vaníliakrémes és kakaós csigákat…

Na, D. először kért egy vaníliásat, 2 perc alatt betömte. Mondom gyerekem, nem volt uzsonna az oviban? De, volt. Ettél ott? Igen. Kérek még. Jó, hát miattam aztán egyen, kapott. Megevett még egy vaníliásat félig, meg egy kakaósat teljesen (ezek olyan tenyérközépnyi méretűek, nem túl nagyok, de azért nem fornetti-szintűek). Időközben odaértünk a zöldségeshez, ahol a lánynak boldogan mutogatta a festett tojását, majd félig direkt odakoccolta a répás ládához, persze eltört a héja… Na, mondom jön a hiszti, hogy mért tört el, de nem. A legnagyobb lelki nyugalommal nekiállt megpucolni, majd betömte a fehérjét (a fehérjét eszi csak, a tojás „puhájának” hívja), a sárgáját a kezembe nyomta, majd irány haza. A zöldséges lány is jót vigyorgott, ahogy a markomból eszem a sárgáját, de mifenét tegyek, kidobni nem akartam…

Elindultunk hazafelé, öt percen belül a kerítésen megkoccolta a másik tojást is, azt is elfogyasztottuk… Én ennyit enni a gyerekemet tán még nem is láttam…És ezek után még vacsit is kért!!! Tükörtojást… (nem én mondtam, hogy azt egyen, azt kért…).