Asszem Gábor étvágyáról már volt szó, de akit untat legfeljebb majd jól nem olvassa el.
Amikor megszületett, már akkor félelmetes iramban kezdett gyarapodni, ami nekem azért újdonság volt. Igaz ugyan, hogy Dájí súlyának alakulása sem volt gázos, de mivel kicsi súllyal – 2620 grammal- született, a doki és a védőnö is minden egyes látogatásakor ennek különösen nagy figyelmet szentelt… Gyarapodott Ő is, nem arról van szó, mindig belül volt a határértéken, de éppenhogycsak… Amikor elkezdtük a hozzátáplálást, 4-5 kanál kajától én már boldog voltam. Egy éves kora körül jutottunk el odáig, hogy egy normál méretű bébiételt bepusziljon (értsd ezalatt a 190 grammos kajákat).
Gábor ezzel szemben már anyatejből is képes volt 3 decit bevacsorálni, és ma meg aztán végképp bizonyította, hogy az én vérem csörgedezik az apró ereiben… Történt ugyanis, hogy ma ritka nyűgös napja volt mind a kettőnek, szenvedett Dájí is már reggel óta, hogy oviba akar menni, de még a kertbe sem mehettünk, mert oltári szél volt…megkíséreltem én velük egy sétát, beöltöztettem mindkettőt, mintha az északi sarkra mennénk, Gábort babakocsiba raktam, Dávid bringára kapott, és nekivágtunk, hogy sétálunk egy órát, de amikor 20 perc után már elgémberedtem, Dájít meg ötször borította fel a szél bringástul, a babakocsi többször majdnem az árokban kötött ki a szél miatt, akkor feladtuk, és hazajöttünk. A délutáni kajálásnál, amikor G. elvileg főzelékkel kezd, már nem volt türelmem pusszogni, és hagytam a főzeléket a fenébe (azt ugyanis azért nem falja olyan határtalan lelkesedéssel, arra időt kell szánni), előkaptam a kedvencét, a banán-alma pürét… Nem volt most itthon belőle kis kiszerelésben, ilyen 250 grammos extra méretű üveggel találtam, mondom majd holnap megeszi a maradékot… Hát, basszus, nem kellett eltenni belőle semmit se…
9, azaz kilenc perc alatt becsókolta az egész üveggel…Tamással csak néztünk… Kicsit aggódtam, hogy rosszul lesz, vagy valami, de semmi…
Hálistennek Dájí is jobb passzban ébredt a délutáni alvásából, fél órán keresztül játszott a Zsófiéktól kapott halas játékával (tök jópofa, az alul levő nagy hal levegőt fúj a csőbe, ott meg egyesével kirepülnek a kis könnyű anyagból készített halak, amiket hálóval kell elkapni…csak ne zenélne!!! Hangosan! És nem lehet leállítani külön a zenéjét…), így végül jó vége ért a nap… de tuti, ha valaha még eszembe jut ez a hétvége, akkor mindig a bébiételes üveg fog először beugrani…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése