Emlékszem, én már akkor is meghatódtam (bőgtem) az anyák napi ünnepségeken, amikor elvileg szavalnom kellett volna. Hetekig gyakoroltuk a műsort, letaroltuk Taszár összes orgonabokrát (fittyet hányva még a kiabálós nénire is, aki a 15ösben lakott, és minden kölök tőle félt a legjobban, pedig csak ült egy széken szegény, és még bottal is alig tudott besántikálni a lakásba, tehát utolérni minket még az én jelentős túlsúlyom ellenére sem tudott volna), feldíszítettük a termet, majd amikor megjöttek az anyák, és megszólalt az úgyszeretnémmegháláni, vagy valami hasonló, akkor kollektíve bőgtünk, és a verseknek jó ha felét sikerült érthetően elmakogni (ami egyébként nem baj, mire a nyolcadikat kijártuk, már az összes anya tudta az összes verset, merthogy általában mindig ugyanazokat mondtuk)… És bizony volt, hogy hetedik-nyolcadikban már felmerült bennünk, hogy mi lesz, ha majd a mi kölkeink fognak szavalni. Hát, ma megtudtam. Nyertetek, bőgtem.
Az óvodában mindent megtettek azért, hogy a bölcsi-csoport is tudjon műsort adni, örök hálán érte…
Háromra kellett menni, betömörültünk a terembe, a gyerekek a teremből nyíló mosdóban voltak, onnan jöttek elő zeneszóra, majd az óvónénikkel közösen elmondtak 4-5 verset kórusban, egyet még angolul is. Valami nagyon édesek voltak, én ezerrel koncentráltam, hogy ne nagyon sírjak, mer’ mondom csóri gyerekek megijednek, és körbe se nagyon mertem nézni, hogy csak én hatódok-e meg… akkor nyugodtam meg, amikor valaki hangosan szipogott, de azért továbbra is próbáltam nem nagyon könnyezni.
Fotót nem nagyon csináltam, inkább csak videóra állítottam a gépet, majd a térdemre raktam, veszi amit vesz alapon, mert mondom inkább nézem Dájít, az ilyen pillanatokat nem a kijelzőn keresztül akarom megélni (meg mások ezerrel fotóztak úgyis, majd megpróbálok képet begyűjteni)… Amikor végeztek a verseléssel, kaptunk virágot is, meg ajándékot is, egy nagy piros szívet tenyérlenyomattal, ki is tettem a hűtőre…istenem, én anyák napján…ezt is megértük….
Jutalomból elvittük Anettel fagyizni Márkot, Dájít, meg Kata kérésére Arikát is (Katának a nagyobb csoportba járó Fióka ünnepére kellett még menni, és így legalább Arikára addig nem volt gondja), meg persze kocsiban Gábort, nagyon édesek voltak mindannyian, addig fagyiztak, míg Dávidnak már a hátán is fagyis nem lett az inge…
Aztán Arikát leadtuk anyujának az ovinál, majd hazajöttünk, még Márkó is eljött kicsit játszani, szóval remek anyák napja volt ez így… Tényleg ez a legjobb dolog a világon….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése