Miután a beígért esős idő hálistennek elmaradt, rendszeressé vált, hogy ovi után sétálunk egyet. A péket minden alkalommal útba kell ejteni, mert D. hiába uzsonnázik elvileg az oviban, ilyenkor is éhes. Mindig választhat egy valamit, amit aztán be is töröl csont nélkül… amíg ezután vacsizik, nem is bánom. Ma gyümölcsös papucsot akart, esküszöm, nagyobb volt a süti, mint ő maga, de megette. Szeretek vele sétálni, mert ilyenkor lehet vele a legjobbakat beszélgetni. Megkérdezte például, hogy mik azok a piros bogarak, mondtam, hogy tudomásom szerint tűzoltóbogárnak hívják, erre komoly litániába fogott: „Igen? Tűzojtóbogár? Amikor én beütöm a lábam, akkoj bekapcsojja a szijénáját, jön, és meggyógyítsa? A jábamat? És akkó’ nem fog fájni? Igen?” (van némi fogalomzavar, mert azt tudja, hogy a tűzoltónak, és a mentőnek is van szirénája, de hogy melyik pontosan mit csinál, azt néha keveri…). Látott szép lila virágokat is, arról kijelentette: „olyan, mint a szőlő. Nem az, de hasonlít rá”, és ha jobban megnézzük, kicsit tényleg…
Reggel, oviba menet is a virágokat nézegette, láttunk gyöngyvirágot, mondom ez anya kedvenc virága, nem messze tőle láttunk néhány kucsmagombát, azt is elmeséltem, hogy micsoda, majd tulipánfát… Pár perc múlva megkérdeztem, hogy emlékszik-e, mi anya kedvenc virága… Koncentrál, majd kivágja: ” a gombaaaaa!!!!”
Ja, vacsi után meg beköszöntött neki a kánaán: múltkorjában T. meglepett egy csupornyi (tényleg, van csuprunk!!!) karamellás csokifondüvel, ma vettem szép epret, és ezt ettük desszertnek. Hát, D. nagyon élvezte, igaz, hogy csokis lett még az isten agara is, de bánja fene, csuda aranyos volt, ahogy tunkolt, és boldogan mutatta a csokis eprét…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése