A galamb

Hát, ilyet még nem pipáltam… Mivel Apu ma úgyis Pesten van, úgy egyeztünk meg, hogy Dávidot ma Ő elviszi Ballószögre, mi meg Tamással és Gáborral majd szombaton megyünk, hogy majálisozzunk, meg megünnepeljük Botomd első szülinapját. Ennek fényében fél nap pakolásztam Dávid bőröndjét, közben meg az emeleten mókoltam a számítógépen. Esküszöm, max. tíz percet voltam fent épp, a kisbaba a nappaliban játszott a szőnyegen, teraszajtó nyitva, minden csendes… Végeztem fent, lejöttem, fogtam D. cumisüvegeit (a reggeli kakaóhoz ragaszkodik), hogy hátramenjek a szobájába, és betegyem a bőröndbe… És azt látom, hogy a bejárati ajtónál ott áll egy galamb. Nagyon szép galamb volt, de rettenetesen megijedtem…ugye az ember nem számít ilyenre. A galamb bezzeg nem ijedt meg, csak állt, és néz6ett. Nagy nehezen kitereltem a teraszra, de mivel kint sem repült fel, azt hittem, megütötte magát vagy valami, megpróbáltam megfogni, na, akkor felszállt, letelepedett a medence szélére és nekilátott tollászkodni. Kiszórtam neki egy kis babapiskótát, majd bejöttem, mondom, hadd pihenjen. Közben G. megebédelt, majd aludni ment, persze én is lefeküdtem kicsit. Egy óra múlva felkeltem, irány a konyha, kávéfőző bekapcs, és nyitottam a teraszajtót. Hát, ott állt a galamb, és a legnagyobb lelki nyugalommal beballagott, és letelepedett a bejárati ajtó elé… Nem tudtam mást tenni, kinyitottam azt az ajtót is, hogy ott is ki tudjon menni, ha akar, de nem akart, sőt, inkább hátrasétált a folyosón, és bement a hálóba. Na, azért ott nem mertem hagyni, mert ugyan az állatokat szeretjük, de a galambszart az ágyban kevésbé, így bezártam a bejárati ajtót, és visszatereltem a galambot a folyosóra, és már úgy voltam vele, hogy maradjon, legalább D.nek megmutatom, oszt majd utána valahogy Tamás kirakja. Láttam, hogy van a lábán gyűrű, mondom legfeljebb majd az alapján kezdünk vele valamit. Bementem a mosókonyhába a cuccokat átpakolni a szárítóba, majd hallottam, hogy G. ébredezik, és indultam érte…közben néztem körbe, a galamb sehol. Kihoztam G-t, még Dájí szobájában is megnéztem még a szekrény alatt is, de nem volt a galamb sehol, se a konyhában, nappaliban sem, emeleten sem, kertben sem, na mondom, ez közben mégiscsak elrepült, isten vele. No, délután megjött Tamás, meséltem a kalandot, majd elmentem Dájíért az oviba, merthogy apukám úgyis nemsokára érkezik, és mennek Ballószögre. Be is volt a gyerek sózva, azzal fogadott, hogy „Papa hó’ van???”, úgyhogy örömmel jött haza, megnézte a bepakolt bőröndjét a szobájában, és le is ült mellé…mondom, nem jössz ki addig a nappaliba, amíg nem jön a Papa? Mondta, hogy nem, ő ott akarja megvárni (gondolom aggódott, hogy a papa esetleg csak a bőröndöt viszi majd el őnélküle. Jó, mondtam, és kijöttem. Két perc múlva nagy sikítozás a gyerek szobájából, rohanok be, a gyerek rémülten mutogat a könyvespolcára: hát, persze, ott ült a galamb, csóri gyerek meg megijedt tőle. Bejött Tamás is, lenyugtattuk a gyereket, majd T. megfogta a galambot, is kirakta a kertbe, ahonnan aztán 10 perc múlva elrepült…de szinte már reméltük, hogy még visszajön…De csak a Papa jött, és elvitte Dájít „nyaralni” egy kicsit…Mindenesetre érdekes volt ez a galambsztori.