A mai nap azért kellemetlenséget is tartogatott: még pénteken délután, amikor Tamás még nem ért haza, viszont csodával határos módon mind a két gyerek szépen játszott magában, nézegettem a netet, közben elgondolkodva piszkáltam a fogam… úgy éreztem, hogy a bal felső bölcsességfogamnál beszorult valami, azt taperoltam (jó, tudom, nem guszta, de nem látta senki, és az vesse rám az első követ, aki még sose csinált ilyet), erre letört a fogamból egy darab… Tudtam én, hogy nincs az a fog teljesen rendben, mert amikor még a Gáborral való terhesség előtt legutóbb voltam fogorvosnál, akkor is pont azért mentem, mert D-vel való terhességem alatt, a kötelező ellenőrzésnél kiderült, hogy a jobb oldali bölcsességfog erősen romlásnak indult, és mondom még a következő terhesség előtt szedjük ki, mert ha terhesség alatt begyullad, az marha nagy szívás, mert akkor aztán nem lehet orrba-szájba gyógyszerezni. Szóval hősiesen elmentem kihúzatni, és már akkor mondta Eszti (Nyuszi barátnőmmel együtt jártak egyetemre, és amikor Nyusziék kimentem Olaszországba, és felmondott a melóhelyén, az Eszti ment oda helyette dolgozni, és Nyuszi ajánlotta, hogy hozzá nyugodtan járhatok a továbbiakban), hogy a bal oldalival is gond lesz. Tudtam én, hogy egy gyerek egy fog, de azért kiakadtam, hogy ennyire romlanak, hiszen minden nap legalább 2szer mosok fogat, de inkább 3szor (enni nem eszek ennyiszer). Eszti kicsit megnyugtatta a lelkiismeretemet, mert mondta, hogy annyira sűrűn vannak a fogaim, hogy a bölcsességfog hátsó részéhez nincs az a fogkefe, ami odaférne. Mindegy, szóval tudtam, hogy előbb-utóbb majd a baloldalinak is menni kell, de a letört darabka a frászt hozta rám, mert az volt a parám, hogy majd meg sem lehet fogni a fogóval, és akkor majd szájsebészet, meg műtét… Majdnem sírva hívtam Julit (az asszisztens, övé a rendelő, és már Nyuszi ideje alatt összehaverkodtunk), hogy mikor mehetek leghamarabb, ma fél négyre kaptam is időpontot… Mivel Klári ma hazautazott, ezért Gáborral vágtm neki a nagy útnak, nagyon jól viselte, a húzás alatt is tök jól elvolt (én kevésbé), de viszonylag hara túlestünk a dolgon. És most volt annyi eszem, hogy a Cataflam receptre ne mondjak nemet (múltkor hősies voltam, az érzéstelenítő hatása alatt azt mondtam, hogy nekem az nem kell), és mikor végeztünk, és indultam Dájíért rögtön ki is váltottam, és amint elkezdett múlni az érzéstelenítő hatása, rögtön be is vettem egyet… így talán majd túlélem.
A tegnapi naphoz meg még két szösszenet: mikor mentünk az oviba, az esőtől még jó pocsétás volt minden, és annyira a gyerekre figyeltem az ovi járdájánál, hogy ne lépjen bele a vízbe, hogy én léptem bele a sárba… erre D. elgondolkozva rám néz: „beleléptél sárba? Majd megmondalak a te apukádnak!”…
A kép meg D. viszonylag új szokását illusztrálja (amiről holnaptól leszoktatom, mert ez így nem frankó): miután lefeküdt, egyszer csak megjelenik, hogy „kérek még egy kis kaját”, és mivel minden falatnak örülünk, amit lenyel, adtunk neki egy-egy darab zsemlét… ez nem minden nap van így, egyik nap kér, aztán napokig semmi, és ezt is csak úgy egy hónapja…aztán tegnap este, miután hazaértünk a moziból, megvacsiztunk, és újfent kért egy darab kaját (néha „szép kajá”nak hívja, nem tudom mért), mondom most utoljára… és amikor bementem betakargatni, láttam, hogy így ájult el…muszáj volt lefotózni…szabályszerűen elájult evés közben…
Holnaptól kezdődhet a harc az ágybakaja ellen, mer’ a végén még vag megfullad, vagy megszállják a hangyák…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése