Szava(zunk)

Ma volt a népszavazás második fordulója, mi is vonultunk persze családosan. Amikor öltöztettem a kölköket, D., látva az igyekezetemet, megkérdezte, hogy hova megyünk, mondom neki, hogy szavazni…ezen elgondolkodott, majd amikor odaértünk az általános iskolához, ahol a mi szavazókörünk is van, megkérdezte az épületre mutatva, hogy „ez a szava?”. Először nem értettem, de aztán leesett, és végül is logikus: ha SZAVAZNI megyünk, akkor azt a SZAVÁBAN kéne csináljuk, nemdebár?

Aztán Tamás délután persze be kellett menjen dolgozni, mi meg jól elvoltunk itten hárman: D. „bíkóz”ott a kisbabával (ami abból állt, hogy csóri kisbabát betemette párnákkal, és próbált ráugrani (ezt megakadályoztam persze), meg odahordott neki csigákat, homok(os)ozó játékokat, füvet, mifenét, a kisbaba meg rötyörészett (igen, a párnákkal a fején is, ez ilyen), majd fürdetéskor, amíg én a kisbabát etettem, kiabált, hogy „nézd anya, beleültem tálba”, és el is várta, hogy a babát félrerakva lefotózzam (és minden kép után meg is akarja tekinteni a képet), majd összetornyozta a habtapikat, és kijelentette, hogy ő azon akar vacsorázni… Ritkán engedek ilyesmit, de kíváncsi voltam, hogy mit akar kihozni az egészből: hát ezt. A habtapikon trónolva, a párnát tálcaként használva tömni a szigorúan üres tésztát (aztán persze beugrott neki, hogy a tészta szósszal azért jobb, és gond nélkül beült az etetőszékbe „szószos téttát” enni, de az már nem olyan érdekes, hogy fotózzam), majd viszonylag gond nélkül elaludt (addigra a babec is már húzta a lóbőrt).
Ha belegondolok, hogy én mindig milyen parában vagyok, amikor tudom, hogy egyedül leszek velük, és mindig mennyire gond nélkül lemegy az esti szeánsz… Valahogy sokkal közreműködőbb, ha csak egy felnőtt van vele, mintha tudná, hogy bizony, ilyenkor néha a tesóval is kell törődni. Ha valaki még itthon van, akkr mindig elvárja a maximális figyelmet, ilyenkor meg abszolút kompromisszumkész… ki érti ezt???