Népitáncolunk

Tegnap már beszéltem róla Gabival, hogy mivel kéne Dájínak valami program hétvégére is, nem volna rossz ötlet kipróbálni a táncházazást. Minden hónapban egyszer a hozzájuk közel eső Rózsa művelődési házban népitánc-ház van szombat délutánonként, Luca már úgy várja, mint a messiást, talán D.nek is tetszene. Mivel nem voltam benne biztos, hogy Gábor nem betegszik le teljesen, ezért csak ma reggel vált biztossá (egy teljesen átaludt éjszaka után), hogy el tudunk menni. Délután négykor kezdődött, így a délutáni alvás után szépre öltöztettem a kölköt, az apja elvitt minket odáig kocsival, majd ők Gáborral hazajöttek, mi meg mentünk ropni. Lucát Micke hozta, merthogy Gabi még nem akart (érthető módon) a tömegbe bevándorolni a csöppjével. Dávid a szokásos örömmel üdvözölte Lucát, és viszont, majd amikor elkezdődött a tánc, egymás kezét megfogva ropták. Azért ez a tánc elég jól le van szervezve, egy négytagú csapat csinálja, van sok hangszer, tehát kvázi élőzene, hegedű, brácsa, meg a fene tudja micsoda (később kiderült, hogy az egyik érdekes izé neve ütőgardon…életemben nem láttam még ilyet), hárman zenélnek meg énekelnek, egy csak mutatta, hogy hogy kell lóbálni a lábat, meg ilyes, később a pacák is beállt táncolni…. Csuda profi volt, na. Dávid az első háromnegyed órában abszolút élvezte, csak aztán megszomjazott, és a büfében a nyalóka kicsit kizökkentette, onnantól már csak azért volt hajlandó táncolni, mert mondtam, ha ügyes lesz, kap nyalót (de hazamenni se akart ám, csak futkosni). Mondjuk neki kicsit ez hosszú, mert másfél órás progi, annyi ideig Ő még nem tud koncentrálni, de sebaj, majd belejön, merthogy sztem jövünk még. Luca már vérprofi volt, úgy lóbálta a lábát, hogy csak na, jó ritmusérzéke van, néha sikerült elkapnia a fiamat, és együtt ropták (fotókat a fények, meg a nagyon sok mozgás, valamint a tömeg miatt nehéz volt csinálni, de a lényeg látszik), mi meg Mickével meghatottan figyeltük őket (ez jobban hangzik, mintha azt írnám, hogy szakadtunk a röhögéstől néha…).

Amikor vége volt, akkor még volt D. számára (a nyalókán kívül, amit persze megkapott) jó dolog, ugyanis „vijjamos”sal mentünk haza… megkockáztatom, hogy legalább annyira élvezte, mint a táncot, hazafelé séta közben meg bemutatta, hogy érdemes volt az elmúlt hetekben az egyensúlyozó-padkán gyakorolnunk a játszótéren (minden nap séta közben erre megyünk, és akkor kézen fogva végigbilleg rajta), ugyanis kijelentette, hogy most „egevül” megy rajta végig, és lőn… Csak néztem, milyen ügyesen végigaraszol (lehet, hogy a nyalókája segített neki az egyensúlyozásban…).

Mindent összevetve: azt hiszem, gyakran fogom hétvégén vinni ide-oda, kell egy kis idő nekünk kettesben is….