Gábor eszik

Asszem Gábor étvágyáról már volt szó, de akit untat legfeljebb majd jól nem olvassa el.

Amikor megszületett, már akkor félelmetes iramban kezdett gyarapodni, ami nekem azért újdonság volt. Igaz ugyan, hogy Dájí súlyának alakulása sem volt gázos, de mivel kicsi súllyal – 2620 grammal- született, a doki és a védőnö is minden egyes látogatásakor ennek különösen nagy figyelmet szentelt… Gyarapodott Ő is, nem arról van szó, mindig belül volt a határértéken, de éppenhogycsak… Amikor elkezdtük a hozzátáplálást, 4-5 kanál kajától én már boldog voltam. Egy éves kora körül jutottunk el odáig, hogy egy normál méretű bébiételt bepusziljon (értsd ezalatt a 190 grammos kajákat).

Gábor ezzel szemben már anyatejből is képes volt 3 decit bevacsorálni, és ma meg aztán végképp bizonyította, hogy az én vérem csörgedezik az apró ereiben… Történt ugyanis, hogy ma ritka nyűgös napja volt mind a kettőnek, szenvedett Dájí is már reggel óta, hogy oviba akar menni, de még a kertbe sem mehettünk, mert oltári szél volt…megkíséreltem én velük egy sétát, beöltöztettem mindkettőt, mintha az északi sarkra mennénk, Gábort babakocsiba raktam, Dávid bringára kapott, és nekivágtunk, hogy sétálunk egy órát, de amikor 20 perc után már elgémberedtem, Dájít meg ötször borította fel a szél bringástul, a babakocsi többször majdnem az árokban kötött ki a szél miatt, akkor feladtuk, és hazajöttünk. A délutáni kajálásnál, amikor G. elvileg főzelékkel kezd, már nem volt türelmem pusszogni, és hagytam a főzeléket a fenébe (azt ugyanis azért nem falja olyan határtalan lelkesedéssel, arra időt kell szánni), előkaptam a kedvencét, a banán-alma pürét… Nem volt most itthon belőle kis kiszerelésben, ilyen 250 grammos extra méretű üveggel találtam, mondom majd holnap megeszi a maradékot… Hát, basszus, nem kellett eltenni belőle semmit se…

9, azaz kilenc perc alatt becsókolta az egész üveggel…Tamással csak néztünk… Kicsit aggódtam, hogy rosszul lesz, vagy valami, de semmi…

Hálistennek Dájí is jobb passzban ébredt a délutáni alvásából, fél órán keresztül játszott a Zsófiéktól kapott halas játékával (tök jópofa, az alul levő nagy hal levegőt fúj a csőbe, ott meg egyesével kirepülnek a kis könnyű anyagból készített halak, amiket hálóval kell elkapni…csak ne zenélne!!! Hangosan! És nem lehet leállítani külön a zenéjét…), így végül jó vége ért a nap… de tuti, ha valaha még eszembe jut ez a hétvége, akkor mindig a bébiételes üveg fog először beugrani…

Miért???

Elkezdődött a háromnapos hétvége… Nem tudom, hogy miért van így, de mihelyst eljön a szombat reggel, a Dávid rögtön azzal kel fel, hogy „kéne menni oviba”… ez persze hétközben szinte sosem hangzik el. És akkor az ember belekezd különböző félórás magyarázatokba, hogy most nem lehet („miééét?”), mert hát hétvége van („miééét?”), mert az emberek pihenni akarnak („miééét?”), mert ugye hét közben mindenki sokat dolgozik („miééét?”), hogy pénzt keressen („miééét?”), mert a pénzen lehet kaját venni a boltban (itt Dávid miértje kicsit változik, mert erre általában kijelenti, hogy „ apuka keres sok pénzt, akkor vesz nekem sok aniókot, meg rágót, meg eperet”), és az óvónéniknek is pihenniük kell („miééét?”), mert biztos elfáradtak, amíg rátok vigyáztak az oviban egész héten („miééét?”), mert nem mindig viselkedtek jól – ilyenkor bejöhet egy kis pedagógia, és ki lehet térni arra, hogy miért kell mindig jól viselkedni, de ez általában ilyen egyik fülén be, másikon ki, tehát az anyára van bízva, hogy van-e kedve csak úgy a vakvilágba beszélni-, és ilyenkor hétvégén ők is otthon maradnak („miééét?”)…. Na, mivel ez a párbeszéd nálunk ugyebár a 6 órai felkelést követően hangzik el, nagyjából itt adom fel, és inkább megkérdezem, mit akar reggelizni…. Tejpépet. Oké. Mint egy évesen…de legyen. Neki fel kell mászni a pultra, és nézni kell a folyamatot. Jó. Fényképezőt elő. Gyerek billeg. Elkapom. Lefényképezem. Bekeverjük a tejpépet. Eszi? Persze nem. Nem baj, van kifli. Kell kifli, kisfiam? Igen. Oké, tányérba vele, ülj le a lépcsőre…nem ő a fotelban akarja enni. Jó. Ülj le. Nem, autózni akar…nínózni akar, ordítani akar… Hálistennek felkel a kisbaba, lehet együtt menni pelenkázni (nem, fiam, a folyosón nem nínózunk („miééét?”), mert apád még aludna („miééét?”), mert fáradt(„miééét?”), mert sokat dolgozott („miééét?”) ááááááááááááááááááááááá CSENDET!!!!! Ülj le a tévé elé, és nézd a tomésdzserit, azért vettem!!!!! Vita lezárva!!! („milyen vitamííín???) kész….

Gábor sajátos humora

A Gábornak is nagyon fejlett lesz a humorérzéke… a héten már másodszor süti el a következő poént: hajnalban egyszer csak hallom a bébiőrben, hogy felvihog, gagyarászik… Kikómázok a konyhába, gyorsan megcsinálom a kávét, közben melegítem neki a tápihoz a vizet, beszürcsölöm a kávét azon forrón (ha nem iszom meg, még a babát se merem megfogni… alapból alacsony a vérnyomásom, és már próbáltam, hogy mi van akkor, ha nem iszom meg rögtön a kávém…. Nos, akkor az van, hogy megszédülök, nem is kicsit, úgyhogy már nem kísérletezem ilyennel), be keverem a tápot, aztán indulok a babáért….éééés mire beérek, ő édesdeden alszik, kis mosollyal a szája sarkában…. Először egész meghatódtam tőle, de ma valahogy inkább az járt a fejemben, hogy most még alhatnék én is akár… amit ugye a kávé elég lehetetlenné tesz… Mindegy, legalább nekiláttam, hogy a Márkóék pendrájvjáról letöltsem a képeket. Iderakok párat, látszik, hogy milye jól érezték magukat múltkor a vadasparkban.

Ja, Dájí meg újabban, ha olyan kedve van, nagyon jól elő tudja adni a szófogadó jó kisfiút, mindent megkérdez, hogy szabad-e. Mai duma: fogja a pendrájvot, amiről ugyebár még ő is sejti, hogy nem játszásra való, és kérdi: „Anyuka, szabad megpiszkálniiiiiii???????”

Ovis ünnep

Az oviban ma ünnepelték Dávidot, kapott ott is tortát, ajándékot, hiába, el van ez az én gyerekem kényeztetve…Én napközben felavattam az új tortaformáimat, csináltam sós piskótát májas és tojásos töltelékkel, meg a Tamás kívánságára mákos guba-tortát vaníliasodóval… Nem mondom, hogy nem lehet ezekkel elpusszogni akár egész nap is…de megérte, mert nagyon szép lett, és nem mellesleg finom is.

Délután Márkóék hozták haza Dávidot, merthogy fel is akarták köszönteni, meg hát a betegségek miatt régen dumcsiztunk… Érdemes lett volna látni a kölköket… Dávid már a kapuban ordította, hogy „Márkocska (így) hozot nekem anakiót!!!!”… kergetőztek, autóztak, bújócskáztak…csuda pofák voltak. Anett elhozta nekem azokat a fotókat, amiket még múltkorjában az ottalvós bulin csinált, majd azokból is teszek fel. Nem gondoltam volna, hogy már 3 évesen ilyen komoly „barátság” alakulhat ki két gyrek közt, de úgy látszik, ők tényleg nagyon ragaszkodnak egymáshoz…

Hivatalosan is 3 éves...

Na, Dávidom ma papír szerint is három éves lett. Mára nem csináltam körülötte már felhajtást, merthogy ugye a hétvégén is ünnepeltünk, az oviban meg holnap fogják köszönteni, mondom, teljesen összezavarodik, hogy neki akkor most hány szülinapja is van pontosan… de azért magamban a nap folyamán néhányszor elméláztam, meghát amikor fürdés után együtt ökörködtek Gáborral az ágyon, akkor majdnem meg is hatódtam…olyan aranyosak…

Most Dávid is nagyon élvezte, hogy fényképezem, bebújt a szekrénybe, hogy ott is fényképezzem, néha a lábát tolta oda, hogy azt fotózzam le, néha a kukiját, sőt, engem meg ő fotózott le…nagyon jót játszottunk. Szeretem az ilyen esti programokat…

Isten éltessen fiam, sokáig, és maradj mindig ilyen kis pozitív, mint amilyen most vagy!!!!!!

"Anyuka, írj jevejet..."

Tegnap nekem volt még egy szülinapi ajim: annyit alhattam, amennyit akartam. Reggel felkeltem velük ugyan, de 10kor már húztam is vissza a hálóba, délben előjöttem enni, majd aludtam még negyed kettőtől ötig…és este sem volt problémám az elalvással…. Úgy látszik, tényleg sokat voltam fent a betegségek alatt.

Ma meg vásárolgatni mentünk Klárival, majdnem egész nap plázáztunk, vettem egy csomó tökjó pólót, meg tavaszi kabátot, kölköknek pár dolgot, marha jó volt…

És Dájí is hozta magát: még a múlt héten volt, hogy eszembe ötlött, hogy hát lassan a könyvet is el kell kezdeni összerakni (szülinaptól szülinapig van ugyebár, régi olvasók tudják, az újaknak meg itt a link: 1. könyv, 2. könyv). Oké, mi a legfontosabb??? (igen, lehet hogy csak nekem, de nekem igen) Milyen kép legyen a fedlapon, meg a fejlécben? Aha, madeinartos kéne. Oké, írni kell ezügyben a Bálintnak. Nem, nem várhat egy percet sem…mivel ez pont a mesenézés ideje volt, mondtam Dnek, hogy mindjárt nézzük, igen, csak írok gyorsan Bálintnak egy levelet… Na, erre ma, mikor mondtam neki, hogy jöjjön esti mesét nézni (az esti mese mindig összebújva, internetről megy, csak a laptop jó, sima dvd ilyenkor nem pálya), a válasz a következő volt: „mingyá’ megyek, anyuka, csak még kicsit játszok, Te addig írj a Bájintnak egy jevejet!!!”…

És ez nem az első volt, hölgyeim és uraim, már vagy háromszor mondta ezt napközben is…amikor olyat csinál, amit nem akar, hogy lássak (mert TUDJA, hogy megtiltanám), előre szól: „anyuka, menj, írj a Bájintnak egy jevejet”…szegény Bájint, ha annyiszor írnék…. Mindenesetre engem lenyűgöz a kombinációs készsége…

A buli

Ma megtartottuk a nagy össznépi ünneplést. Nagyon jól sikerült, sokkal jobban néhány szempontból, mint amire számítottam… belekalkuláltam ugyanis a 4 gyereket, ezek közül ugye 3 egy év alatti, kettő kimondottan kisbaba, sőt, az egyik még szó szerint csecsemő…és hát igen, én számítottam arra is, hogy valamelyik a 4 közül mindig sírni fog (jó, Gábor ritkán sír, de gondoltam, ha más miatt nem fog most, akkor talán Murphy, Dávidnál bejátszhat, hogy eltöri valamelyik új játékot/nem kapja meg, amit akar/kidurran a kedvencnek kiválasztott lufi… Botom esetleg beüti valamilyét a nagy mászkálásban (eléggé megfürgült már), Nándesz meg…vagy éhes lesz, vagy nem tud idegen helyen elaludni, megijed a tömegtől/lufitól…. Szóval voltak necces pontok), de semmi. Komolyan, egész délutánig nem volt semmi. Szóval: Reggel a Bobó már fél nyolcra befutott Nándival, merthogy Ricsi suliba ment, és csak azelőtt tudta őket elhozni, de nem is volt baj, tök jól eldumáltunk, amíg összedobtam a salit, meg megpucoltam a krumplit…. Mire Anyuék megjöttek 10 után, addigra kész voltam a konyhával, Apu elvitte Dájít egy kicsit sétálni, azalatt feldíszítettük a nappalit (Verdásra az asztalt, zászlócskák, lufik), majd amikor megjöttek, vártuk a hatást ami nem is maradt el. Szemmel láthatóan lenyűgözte a gyereket a dekor, a sok aji, teljesen odavolt, bár amikor mondtuk, hogy azért van ez az egész, merthogy 3 éves lett, ő csak hajtogatta, hogy „nem, kettő fél”, úgyhogy már most tagadja a korát… A kajának sikere volt, a tortának szintén, bár D. szó szerint vette, hogy az az ő tortája, odavette maga elé az etetőszékbe, és nem engedett vágni belőle, mert „akkó’ csúnya lesz!!!”. Persze azért meggyőztük. Kapott rengeteg játékot, pörgött ezerrel… meg hát mi is. A képeken is látszik, hogy a sok lufi mindenkit megihletett, mindenki azzal fotózkodott (néha ilyen sajtótájékoztatónak tűnt a dolog: 2 csokor lufi közé bependerült valaki, a többiek mind megragadták a saját fényképezőgépüket, és kattingattak…majd helycsere, és előről…elvoltunk…). Én is kaptam tuti ajikat, bár a Bobóéra voltam a legkíváncsibb, már 2-3 hete mondogatja, hogy olyat talált, hogy nyulat fogok… és tényleg. Speckó, Zila féle tortaforma szettet kaptam. Aki nem szeret annyira sütni mint én, az nem bizti, hogy egyetért velem az aji ütősségét illetően, de nekem ez igazi meglepi volt, és nagyon örülök neki… Nem is tudtam róla, hogy már létezik ilyen, és tavaly heteken át gondolkodtam rajta, hogy hogy csinálhatják ezeket a töltött tortákat…. Asszem jövő héten tortákat fogok gyártani… Délután kettőre végeztünk a kajával,időközben megérkezett Ricsi is, fél három után muszáj volt Dájít kicsit lefektetni, mondta, maradjak bent vele a szobában, mondtam, boldogan (addigra már eléggé fáradt voltam én is), ledőltem a kanapéjára (amit ugye nem kimondottan felnőtt alvásra terveztek), és úgy elaludtam, mint a vöcsi… Én fél ötkor eszméltem, pont, amikor Anyuék elindultak haza, a Bobóék öt után mentek el, Dájí meg aludt fél hatig…fárasztó, ha ennyien szeretik az ember gyerekit…

Készülődés

Na, holnapra, mint már említettem, partit csinálunk a kölöknek. Hálistennek megen kiélhettem az agybajomat… Találtam a neten Verdák terítőt, Verdák poharakat, Verdák tányérokat, Verdák szalvétát, hármas számmal dekorált zászlót… Találtam tök jó lufidekorost, na akkor elpattant bennem valami (persze van nekik Verdák álló dekorjuk is, naná). Kérdeztem Tamást, hogy túlzás lenne-e, mondta, hogy azt rendelek, amit akarok, de neki is legyen meglepi. Nekem se kellett több… rendeltem egy csomó héliumos lufit, meg egy olyan álló izét, mondom biztos szép lesz. Mára ígérték a szállítást, én meg egy csomót agyaltam, hogy hova fogom eldugni, végül kitaláltam, hogy majd jól bezárom a kisfürdőbe. Kitaláltuk a kaját, lesz ugye a libamájas-áldobos előételnek, meg gondoltam csinálok egy hatalmas adag pásztorpitét, rendeltem egy tortát a Horváthéktól (nanáhogy Villám McQueen alakút, gondolom, ezt nem volt nehéz kitalálni). Reggel elvittem Dájít ovizni, aztán álltam neki a sütögetésnek, 11kor jött a Klári meg a Kati, hogy a főzés mellett a gyerekekkel ne nekem kelljen foglalkozni, addigra megvoltam a tortalapokkal, párolt almával, májjal… Hívtam a GLSes srácot (hetente szállít hozzánk, megvan a száma is), hogy mikor ér ide a lufikkal (a lufisok mondták, hogy a GLS szállít nekik), merthogy még elmennék virágot venni, erre mondja, hogy nála nincs semmi számomra. Na, akkor kicsit lezsibbadtam, hívtam a lufisokat, azok meg mondták, hogy úgy döntöttek, hogy ők hozzák ki személyesen... meg is hozták, gyorsan az összeset bezártuk a kisfürdőbe, rázártam az ajtót… Már csak várni kell a holnapot, remélem, jó buli lesz… Istenem, műr három éves a kölök…szinte hihetetlen….

34

Ma van a szülinapom…

A két gyerektől azt kaptam, hogy nagyon aranyosan viselkedtek egész este, fürdés után csak úgy elnéztem őket az ágyunkon, D. épp prezentálta Gábornak, hogy hogy is kell ugrálni, meg párnával csapkodni, a kicsi nézett rá, mint az istenre… zabálnivalóak voltak.

Szegény Tamás csak nyolckor ért haza, kaptam sütikét (a kedvenc cukrászatunk már nem csinál tortákat, így is Vácra kell menni, ha tőle akar desszertet az ember… és Ő elment, és onnan hozott…), meg kést (sajna a favorizált késeim horror áron vannak, egyszerre egy készlet az durva lenne, de már háromnál tartunk), meg ugyebár már 2 hete megkaptam álmaim (egyik) táskáját, de azt már ugye előbb átadta, lévén, hogy akkor mentünk bálozni, és ott én már azzal akartam virítani, meg egy csokrot, amin az öt szál rózsán öt saját költésű szép-szerelmes vers is volt…. Meg is hatódtam rendesen… Öregszem, egyre szentimentálisabb vagyok, úgy látszik… de ezek a versek tényleg nagyon megleptek (T. felett sem múlik nyomtalanul az idő…régebben ilyen azért nem volt)… Köszönöm, és köszönöm mindenkinek a sok telefont, üzenetet, képeslapot, mifenét… )lassan elkezdhetném én is számon tartani mások ünnepeit…ebben sose’ voltam jó…)

D. újra ovizik

Na, csupa jó hír: Gábor ugyan elkapta Dájítól ezt a vacakot, de hálistennek nem is lázasodott be, csak épp köhög (amint krupposnak hangzik, azonmód rohanok vele a sós inhalátorhoz, elhasználtunk egy doboz kúpot, de legalább megelőztük az újabb kórházas menetet), Dávid meg a pénteki láz után már semmilyen tünetet nem produkált. Szépen szedte a gyógyszereket is, itthon voltunk egész hétvégén, nem is nagyon csináltunk semmit, hétfőn meg már tökéletesnek volt mondható az állapota…. Annyira , hogy hétfő reggeltől délutánig egyfolytában oviba akart menni… Na, aztán délután fel is hívtam a dokit, ott kiabált mellettem, hogy „oviba akarok meniiiiiii”, erre a doki nevetve mondta, hogy ha tényleg péntek óta láztalan, akkor ma már mehet. Mindannyian megkönnyebbültünk… Igen, én is. Nem szól be. Hétvégére szülinapi parti van neki betervezve (márhogy D-nek, bár össze lesz vonva az én szülinapommal, meg Tamás névnapjával is, de az csak mellékszál, és engem is kerülget ez a rossznyavaja, jó lenne, ha nem purcannék ki teljesen…), kis pihi rámférne… Tamás már napok óta az emeleten alszik, hogy legalább Ő ne dögöljön ki reggelre, mert ugye felváltva kell kelni a kölkökhöz (azért G. produkált pár sírósabb éjjelt, meg hát amíg D. kicsit kehes volt, többször felkelt, átjött, pisilt, mászkált… és gondolom nem kell ragoznom, mennyivel könyebb, amikor csak a kisbabával kell veszkődni… Szóval ma már ment reggel oviba, úgy szaladt, hogy nem is tudtam utolérni… Délután alig akart hazajönni, csak és kizárólag Márkóék kocsijával volt hajlandó (szegény Carlos… egyik kezében Márk, plusz a másfél méteres plüsscápája (Márkó cápája, Carlos azért már kinőtt ebből, bár még mindig nehezen emésztem meg, hogy majdnem 10 évvel fiatalabb nálam…), a másikban Dájí, és még engem nyugtatott, hogy menjek előre a babával, Ő majd kirakja a ház előtt a nagyobbomat… nem kell konditeremre költenie, a kölkök edzésben tartják), aztán itthon kitalálta (Dájí, nem Carlos), hogy menjünk bringázni, menjünk el egészen a játszótérig… több eszem is lehetett volna, de belementem… Persze a játszótéren kijelentette, hogy „kicsit eeeefáradtam”, és az volt az elképzelése, hogy én hozzam a biciklijét is, meg őt is… ami ugye babakocsival együtt már nem megy… így kénytelen volt hazáig gyalogolni (nem tudtam meggyőzni, hogy a bringával kevésbé fárasztó neki, azt nekem kellett cipelni), és úgy kipurcant, hogy fürdeni se akart. Hálistennek befutott Tamás, és végül az apjával hajlandó volt bemászni a kádba (ahol persze ment a „nagy hab…apuka, csinázzunk nagy habot)… úszott a fürdő, de már nem tudtam magam rajta felhúzni, inkább fotózgattam… Ja, és a kaja: a hétvégére tervezett menü előétele, de mindenképpen le akartam próbálni, így ma meg is csináltam. Tamás vadászta, ez az Ízbolygó féle kaméleon menü egyik szereplője, a dobostorta libamájból…. Nagyon finom, nem fogok égni vele.